Nincs visszaút. Gondolom ezt azok is nagyon jól tudják, akik mindig megkérdezik, hogy “most akkor komolyan mész Japánba?” – vagy valami hasonlót. Csak azt nem tudják, hogy mennyire nem. Komolyan megyek, ez nem kérdés, itt már tényleg nincs mód visszakozni még ha komolyan akarnék se, de akármilyen pocsék is lesz majd hirtelen sokezer kilométerre kerülni innen és mindenkitől aki fontos, tudom hogy egy életen át csapkodnám a fejem, hogy miért nem mentem, mihelyt egy kicsit is nem úgy állnának a dolgok, ahogy én képzeltem. Nagyjából, mint Mézgáné a folytonos Hufnágel Pistizésével, csak egy kicsit életszerűbben.

Eddig csak egyszer voltam ilyen messze itthonról, amikor 2007 őszén mentünk Amerikába. Az csak két hét volt, és nem öt év, és pont ezért, akkor volt hova visszajönnöm. Fene se tudja, hogy öt év múlva lesz-e hova visszajönnöm. Öt év azért csak nagyon hosszú idő. Visszagondolva, öt év alatt sok minden széthullott és összeállt az életemben. Fura lesz most átélni, ahogy egyik pillanatról a másikra fog most április első hetében felrobbanni. Apró szilánkokra. Aztán majd csak rajtam múlik, hogy mit rakok össze belőle. És az biztos, hogy beleadok apait-anyait, és a lehető legjobbat hozom ki. Persze ezt így most könnyű eltervezni – aki ismer, tudja, milyen kellemesen bosszantóan döntésképtelen vagyok az esetek többségében…

Majd kiderül. Addig pedig szól The Gathering. Az Analog Park magasan a kedvenc számom, és most vettem a fáradságot, hogy utánanézzek, mi az a fura szöveg a végén. Mint kiderítettem, egy idézet, Alice Csodaországban. El kell olvasnom azt a könyvet.

There was a large mushroom growing here, about the same height as herself. But when she had looked under it, on both sides of it, and behind it, it occurred to her that she might as well look and see what was on the top of it.

She stood herself up on tiptoe and peeped over the edge of the mushroom, and her eyes immediately met those of a large blue caterpillar that was sitting on the top with his arms folded, quietly smoking a long hookah. At last, the caterpillar took the hookah out of his mouth and addressed her in a languid, sleepy voice.

“Who are you?” said the caterpillar. This was not an encouraging opening for a conversation.

“I don’t quite hardly know, sir just at present. At least I know who I was when I got up this morning. I think I might have been changed several times.”

The Gathering – Analog Park

És egyértelműen azért szinte nulla a bejegyzés vajúdási ideje, mert kivételesen Jegyzettömbben írtam. És most látom csak milyen depressziósan hathat a cím. Talán mert nem is.