Én tudok valamit. Nagyon ritkán sikerül valamit nem elszúrnom, nem elfelejtenem és társaik. Most például nagy svunggal elindultam az esti busszal, ahelyett, hogy holnap jöttem volna egy délelőttivel – egy kicsit nem kicsit nyugodtabban. Most elég rohanós lett, mert délután az otthoni asztali gépre Windowst telepítettem (és büszke vagyok magamra, hogy nincs egy darab illegális program se rajta), és ez okozott némi nehézséget. Egy körül nekiálltam (addig egy duplarétegű dévédére (hogy meglepődtem, hogy tényleg viszi a laptop írója!) írtam ki animéket és hasonlókat), és hamarosan jött az első meglepetés. A telepítő partícionálójával legyalultam a régi maradvány Ubuntus partíciókat és a Win rendszerpartícióját, az üres helyre direkt lassú formázással pedig ment az új Win – na a gond ott jött, hogy az újraindítás után közölte, hogy lemezhiba, és ő nem hajlandó elindulni. Hurrá. Ráadásul még a cd meghajtó is vacakolt, és csak ötödjére volt hajlandó onnan bootolni. Végül úgy sikerült csak működésre bírni, hogy ami eddig master vinyó volt, átkötöttem slave-re és fordítva (röviden: csere). Aztán már ment minden rendesen, szerencséjére… De normálisan mindent befejezni nem volt időm a hatnegyvenes buszig, úgyhogy édesanyámra maradt az Office és a Skype, kíváncsi vagyok, boldogul-e majd vele…

Ráadásképp pont mielőtt felszálltam volna a buszra észrevettem, hogy a telefonom nincs nálam, és amikor egy mellettem álldogáló volt osztálytárs megcsörgette, kiderült, hogy ki van kapcsolva (legalábbis nem elérhető). Remélem csak, hogy otthon vagy a kocsiban kiesett a zsebemből és elmozdult a simkártya (le nem merült, az fix), nem pedig a parasztelosztóban lopták ki a zsebemből… Plusz még a fogkefémet is otthon hagytam, azt vennem kell.