Egy kicsit hulla fáradt vagyok most… Kilenc körül értem haza (már lassan tizenegy van, ahogy ezt gépelem), mert a matekteszt után elmentünk telefont venni – végül is még nem vettem, de nem is bánom, mert így legalább a többiek tapasztalataiból tudunk majd tanulni. (Már el is kezdtük, mert néhányan vettek, és au-sat, mi meg Softbankben gondolkodtunk, merthogy az egymás között ingyenes, de nem olyan egyszerű az.) A matekteszt vicces volt. Már amikor az ösztöndíj felvételijére készültem is feltűnt, hogy a japánoknál olyan, hogy “szép szám”, nincs, ezért itt nem szabad meglepődni, ha valami “pluszminusz-három-plusz-gyöktizenhét-per-huszokilenc” jön ki egy másodfokú egyenlet megoldásának. A tesztben volt elég sok minden, “egyszerű” első-másodfokú függvény vázolásával kezdett, majd másodfokú egyenlőtlenség, trigonometria, logaritmusok, majd jött az “izgalmasabb” rész: határértékek, differenciálok és a végén még egy mátrix-inverzió. A határértékeket úgy csináltam, ahogy a józan eszem diktálta, mert már nagyjából két éve nem írtam le, hogy “lim”, aztán még a sinx deriváltjára is majdnem jól emlékeztem (-cosx-et írtam) (az e^x is csak a Bolyais matematikusok deriválós viccei miatt volt meg), a mátrix inverze meg sehogy se akart kijönni azzal a módszerrel, ami rémlett, úgyhogy egyenletrendszerrel oldottam meg (engem is meglepett, hogy működött).

Aztán regisztrálni kellett valami egyetemi rendszerbe, megvan a számlánk, bár bankkártyát még nem kaptunk hozzá, de ez már elég volt a többieknek, hogy ne bírják tovább telefon nélkül. El is indultunk, de aztán végül a mi szakaszunk (Plam, Teo, Esther és én) telefon nélkül tért vissza, csak közben még Chofuban bevásároltunk, élelmet. Amióta meg itthon vagyok, csak kanjikat tanultam – nem lenne nehéz, ha magyarul lenne. De néha épp csak az angol szót nem értem, aztán meg csodálkozok, hogy egy ismert és hétköznapi kanjit valami teljesen óangol szóval ír le…