Péntek délután Chofuban nyitottunk, ugyan szemerkélt az eső, mi hősiesen elbringáztunk a Seiyu-bä kajákat venni – otthagytam jó sok pénzt, de cserébe ez egy héten belül megtérül. Vettem rizst öt kilót, és ahogy a helyzet áll, ez egy hónapig ki fog nekem tartani… Nem csak azt, de kenyeret, vajat, tejet, narancslevet, tehát nagyjából mindent, amit fogyasztok. Azt majd még ki kell találnom, hogy az egy órás ebédszünetben hogy fogok megebédelni itthon, de megoldom. Útközben felmerült, hogy valamikor majd kéne menni karaokézni – és akkor már miért ne rögtön aznap este? Úgyhogy összetoboroztuk a kis társaságot, amihez még csapódtak is néhányan, és irány a Deep Blue a Musashisakai állomásnál. A fele bagázs hazajött éjfélkor, de mi maradtunk reggelig, és csak az első vonattal jöttünk. Izgalmas este volt, meg kell hagyni. Engem is meglepett, hogy egyáltalán nem voltam agyhalott szombaton, bár azért amikor este leültünk a társalgóba beszélgetni (még egy hosszú este), már kezdtem érezni a hat óra alvást. Mentünk Radoval telefont venni, de nem jártunk sikerrel, mert nem volt velünk senki, aki igazán tud japánul, mi meg csak minden harmadik szót értettünk az “eladó” szövegéből… Ma meg már voltam templomban, tegnap este főztem először rizst a célszerszámmal, ma ismét, a tegnapi valami instant zöldségkoktéllal, a mait curryvel ettem. Holnap meg jön az első iskolai kanji-adag.