A foci pedig jó volt (fél héttől fél kilenc körülig játszottunk (megszoktam a gurai kényelmét), négy csapat volt váltott hatperces meccsekben, pörgős-izgalmas – bár nem rémlik, hogy akár egyet is nyertünk volna, nekem volt egy gólom), most már a tornaépületben is eligazodok – legalábbis a nagytermet (gondolom az azért az volt) megtalálom. Reménykedve vittem magammal a tusfürdőm és a samponom, hogy hátha ott le tudok zuhanyozni, és akkor egy nappal kevesebb a vízfogyasztásom – sikerült is, lezuhanyoztam-hajatmostam, bár a vége izgalmas lett: ugyanis nagy ésszel épp csak a törölközőmet hagytam a szobámban. Úgyhogy a ruháimmal szárítottam meg magam és az utolsók között távoztam a már lekapcsolt villanyok alatt. Utána még körülnéztem, kerestem Radot, hátha van valami élet valahol, de nyilván van, mert nem volt a szobájában, sajnos a menzán most nincs valami esti klub-parti, úgyhogy csak hazajöttem, bedobtam a rizst a húsos fajta adalékkal a főzőbe, a múlt heti szennyest a mosógépbe és eltekertem ahogy voltam (a nedves haj miatt a füles sapkámban) a százjenes boltba, narancsléért. Vettem is négy dobozzal, egyet meg is ittam most vacsorához. Ijesztő. A fényképezőmbe való elemek meghaltak, vennem kell újat. Valahogy nem hajlandóak feltöltődni és nagyon gyorsan lemerülnek. Terigetés, vacsora, most ez, aztán egy gyors tisztálkodás és kivételesen már éjfél előtt alszok. Tanulást hanyagolom, mert az első tizenhárom kanji azért megy még. Majd holnap… Most hulla vagyok.