Ma jó volt a suliban. És ennek kapcsán (és mivel a tegnap is hasonló volt) este zuhanyozás közben rájöttem, hogy miért is szeretek annyira nyelveket tanulni: az új dolgok megértése a lényeg. Mint anno gimiben, amikor matekfakton már az első órán annak örültem, hogy hurrá majd jönnek az integrálok, aztán mire odaértünk már teljesen alap közönséges dolognak tűntek, így annyira már nem is izgalmas. Viszont a nyelvekben mindig van valami új. Ha megtanultam a múlt időt, finomíthatom. Ha megtanultam egy kifejezést, használhatom. Ha megtanultam egy formát, teljesen új mondatszerkezetek nyílnak meg előttem. És ha már nagyjából minden megy, akkor is életem végéig tanulhatom az új szavakat, vagy ami még jobb: használhatom a nyelvet, írhatok novellákat, blogot, verseket, akármit, beszélhetek azokkal az emberekkel és ez jó. A német ezért is nehéz: amíg készségszintre nem fejlődik a der-die-das, addig esély sincs élvezetesen használni a nyelvet, és még utána is onnan indulunk, mint egy angolos az első hónap után – mindezt négy év tanulással. És monoton. A japán izgalmas, mert az írásjelek is változatosak (bár meg kell hagyni, tudnak elég frusztrálóak is lenni néha), ráadásul most itt vagyok, úgyhogy még inkább! Valamint nem mellékes (bár nem kapcsolódó), hogy ha olivaolajban sütöm ki a minirákokat és még ég a szobában egy elvileg mentás füstölő, akkor pár óra múltán (mert ugye ebéd után spuri vissza órákra) nagyon kellemes illat keveredik ki. (Csak kár hogy az allergia miatt egész nap ég a szemem és örülök ha nincs bedugulva az orrom, így ezt az illatot is csak pár pillanatig tudtam élvezni…)