A péntek esti buli nem volt rossz, de nem hagyott mély nyomot… Elvoltunk hajnalig aztán elvonultam aludni és valahogy egy óra magasságában már életképesnek éreztem magam annyira, hogy eltekerjek Chofuba kaját venni – amit meg is tettem, csak épp otthagytam vagy négyezer jent. Cserébe jókat vettem, mindenféléket, de a hűtőbe már alig fértek be…

Viszont mielőtt elindultam nem volt még erőm enni, miután meg visszaértem már nem volt időm, mert rohantam Kichijoujiba TEE koncertre. Progresszív rockzene volt, a TEE esetében fúvósokkal megfűszerezve.

Az első zenekar valami feltörekvő kezdő banda lehet, mert még se túl sok eredetiség (csupa King Crimson-utánérzés, de legalább bevallottan) se tartalom (egy szám nagyjából egy rövid ritmusra épül, nem éppen progresszív egyszerűséggel) nem volt benne. Ők voltak a Joyful Variant.

Aztán jött a Analog Kidz, sokkal “vénebb” emberek jóval komolyabb (bár még mindig kevés) zenét játszottak. Ezen az első kettőn alkalmanként majd’ elaludtam, pedig a hangerőt nem kellett sajnálni – ezek a japánok őrülten túlerősítenek mindent, egy egész zsepit tömködtem bele a fülembe, nehogy megint megsüketüljek, mint anno a Sex Machineguns buliján.

A TEE-re azért teljesen életrekeltem, és kiélveztem minden percét, mert ők azért jó zenét játszanak, úgy nagyon.

Aztán amikor visszaértem, összefutottam a románokkal, akik unatkoztak és menni akartak valahova – hát menjünk karaokézni. Viszont kiderült, hogy a Tobitakyu melletti “karaoke” csak egy kiskocsma, ahol lehet énekelni, az meg annyira nem. Úgyhogy jöttünk vissza, beszélgettünk nagyjából kettőig, aztán ma reggel mentem templomba, a folytatás meg az előző bejegyzésekben…