Ma nem ebédeltem ebédidőben, mert csak három órám volt, így – mint kisütöttem – a csütörtök a vasárnap mellett az egyetlen nap amikor biztosan tudok valami hosszabb időt igénylőt is sütni-főzni. Cserébe főztem egy kávét, amit vasárnap vettem a híres Starbucksban Shibuyában. Anno még a weboldalukon valami kvízben kaptam azt az eredményt, hogy az én ízlésemnek a Verona nevű kávéjuk felel meg elvileg legjobban – és van is benne valami, tényleg finom. (Legalábbis az előző, kvázi szén-ízű koffeinbombához képest.) Ebédre tehát kávé és lekváros kenyér volt, és ez utóbbi is megér egy misét. A palacsitatortához három kis üveg lekvárt vettem: narancs, eper és (azt hiszem) áfonya. Na ma délben az áfonyával kezdtem, merthogy az a kedvencem ezek közül. De aztán ahogy kinyitottam a narancsot, furcsán pálinka-szaga volt, úgyhogy inkább kihagytam. Az eper meg akkorát durrant, mint egy kisebb lőfegyver, és még füstölögni is kezdett. Így hát maradt az áfonya… Sebaj, annak nincs semmi baja és jelentem nagyon finom. Aztán órák után elmentem a Hanamasába a csirkét meg a többi hozzávalót megvenni a részegeshez (persze a sütikhez a lisztet, sütőport, kekszet elfelejtettem), majd nekiálltam sütni. Közben pingpongoztam is, meg beszélgettem (sokat) (sokáig). Most még átnézem gyorsan a tanulnivalót (a csütörtök előnye a szabad délutánon kívül hogy tanulnivaló is csak a kanji meg a kaiwa van, az meg nem vészes), aztán nézek valami (valószínűleg japán és rajzolt) sorozatot (filmre ma már nincs idő).