Már annyiszor akartam erről írni, de valahogy soha nem volt rá érkezésem. A környéken százjenes csak öt perc bringázásra, a Tobitakyu állomás mellett van. Mindenki oda jár, mert azért száz jen olcsó, akárki akármit mond (és 16 jen a kenyéren nem éri meg a kerekezést Chofuig a Seiyuba). Rövid út kettő van: a nagy kétszer másfél sávos, ami a stadion előtt megy el (erről készültek fotók áprilisban a szakuravirágzás idején), meg egy kisebb, ami a koli “mögött” indul, csöndes, forgalom sincs, árnyékos és jó. Már szinte csak ezen járok… A lényeg, hogy ezen az úton nem csak a rendőrakadémia van (azok de hangosan üvöltenek miközben futnak), hanem egy “sérült gyerekek és felnőttek oktatási intézménye” is – közérthetően: fogyisuli. Ennek a kerítésére van egy hatalmas transzparens kirakva, a következő felirattal: 生徒飛び出し注意. Ez pedig vicces, nekem. Ugyan a jelentése egyértelmű: vigyázat, iskola, a diákok kirohanhatnak az útra, nagyjából. Viszont szó szerint nézve inkább olyasmi lenne, hogy vigyázat, a diákokat kidobáljuk a kerítésen. Jáj de nehéz ezt lefordítani, de tényleg vicces.