Összeadva kábé annyi lenne, valójában naptárilag négy is volt. Vasárnap mentem reggel a Balatonra, a szokásos nyári buliszezon “power chord”-jára (nem akartam záróakkordot írni, mert nagyon nem az még, viszont akkord meg kellett bele) – igaz, hogy csak a “második felére”, ugyanis csütörtöktől tartott a banzáj, én viszont “csak” vasárnap estére értem oda. Kicsit hosszú volt a vonat, és undorítóan máv-szagom lett tőle, de ezt három-négy mosakodás megoldotta. Utána meg indult a buli (vagy ahogy egy jó barátom szokta volt mondani, a “buláj”). Hétfőn érkeztek még sokan, három jóbarát, meg Työtyi, aki a házigazda “pasija” (hivatalosan ez az állítás megcáfoltatott) meg egy tarjáni pankhaver a barátnőjével. Cseppet számosan ugyan, de volt mit, úgyhogy. A hétfői érkezők viszont kedden húztak is el, mi viszont maradtunk még egy napot, és ugyan a lányok (saját bevallás szerint) bunkóra itták magukat, nagyon jó kis este lett. A Balaton-fíl is megvolt, a szappanoperákat idéző romantikák és intrikák és ami csak kell, bár a tragédia most kimaradt, hála az égnek. (Szegény Magdi anyus.) Ahogy jöttünk haza a vonattal meg a busszal gondolkoztam rajta, hogy lehetne ezt a (szum) három napot úgy összefoglalni, hogy a lényeg benne legyen, de persze ez most minek is jutna eszembe, úgyhogy (megint).