Az idő, amit itt tudok tölteni. Egy kicsit zsúfolódok… Pénteken második óra alatt jött egy email a mitakai lelkésztől, meghívtak vacsorára. Hatig tanítás volt mondjuk nekünk, egy óra Tani tanárúrral, amiről még nem igazán derült ki (nekem), hogy tulajdonképpen mi, aztán egy matek, és végül egy közgáz. A matek kivételesen nem volt rossz, mert ugyan a koreaiak jó szokásukhoz híven öt perc alatt bemásolták az előre kidolgozott feladataikat (nem értem mi értelme van az órai feladatokat előre megcsinálni – így is, úgy is el kell vele tölteni az időt, és akkor már inkább órán, mint a szabadidőmben), kivételesen nekem is sikerült időben kivégeznem mindet (bár Motai tanárúr igencsak meglepődött, amikor egy bizonyítást kongruenciákkal oldottam meg – azon kevés dolgok egyike, amit sikerült a fejembe verniük az Eltén).

Utána a közgáz meg igencsak kaotikus volt. Filozófus tanárunk ugyanis kitalálta, hogy ő belemegy a szavak etimológiájába, és kijelentette hogy a (köz)gazdaság(tan) (economy) és az ökológia (ecology) ugyanaz. Láthatóan nem értette meg, amikor felolvastam neki a szótárgép angol-angoljából a két definíciót, de erről még egyszer majd írok neki, ha lesz hangulatom és időm. Meg (a többiek látható értetlenségének ellenére) sikerült őt elterelnem filozófiába (valami amiről talán még tudok is beszélni), amikor Marx materializmusánál bedobtam neki Feuerbach nevét.

Az esti programon is jól éreztem magam. Biciklivel mentem, mert még mindig ez volt a legkényelmesebb és leggyorsabb és nem utolsó sorban a legolcsóbb. Rajtam kívül volt még három srác meg egy lány, akik sejtésem szerint az ottani Lutheránus Egyetemen tanulnak. A srácokkal jót beszélgettem, de a csaj vagy irgalmatlan zavarban volt (furán tette akkor) vagy (nagyon) félt, hogy elkap tőlem valami halálos gaijin-betegséget. A lelkészéknek három gyerekük van, egy nagyon közvetlen és aranyos kissrác (ilyet se mondok gyakran), aki azzal kezdte amikor megérkeztem, hogy elkunyerálta a zakómat, ami neki nagyjából ballonkabát méretű (hét-nyolc éves ha volt) és abban rohangált amíg be nem látta, hogy ez neki tényleg nagy (aztán most vasárnap a templomban is olyan lelkesen szaladt oda hozzám köszönni, hogy csak néztem); egy lány, akiről nagyjából annyit tudok, hogy van és “jó kislány” (legalábbis mindig ugrott ha szóltak neki); meg egy “idősebb” (12) srác, akivel egy csapatban voltunk amikor társasoztunk (ha nem nyúlnak le a végén a többiek kb húsz pontnyi mezőt, mi nyertünk volna, így harmadikak lettünk, bár a legnagyobb város így is a miénk volt). A hangulat… mintha nem is lelkésznél lettem volna. Legalábbis otthon el nem tudnék képzelni olyat, hogy miután a gyerekek lefeküdtek aludni, leülünk borozni és közben Queen koncert dvd-t nézünk… Tizenegy körül indultam haza, utána már nem tudom, mi volt, mert összemosódik a csütörtök-péntek-szombat este, minden nap történt valami (nagyjából annyi, hogy Rado (és egyszer Thiwanka) társaságában vettünk néhány sört (a Kirin őszi kiadás (麒麟秋味) végre sörízű) és leültük a többiekkel beszélgetni, ami adott esetben éjjel 2-3-ig is húzódott).