Azért ez így durva. Majdnem sikerül kikészíteniük. Még két nap így telne és végem is. De szerencsére már csak egy van. Tegnap déltől éjjel kettőig folyamatosan (egy fél óra ebéd- és egy fél óra vacsoraszünettel) kanjikat, szavakat tanultam. Nem mondom, hogy üdítő volt. De legalább megtanultam nagyjából mindet, 90%-ot remélek legalább a vizsgától. Az olvasásértés nem volt nehéz. De utána kivégeztek.

Kiderült, hogy holnap kötelező eligazítás lesz a kirándulással kapcsolatban, délután meg szintén kötelező orvosi vizsgálat – állításuk szerint vérvétellel (bár remélem hogy nem, mert az ellenőrzőlapon olyanok vannak, hogy vérszegénység meg sárgaság, ami azért lehet kideríthető máshogy is). Legalább meglesz az első ájulásom Japánban. Hurrá. A probléma az egésszel csupán annyi, hogy nekem déltől programom van, méghozzá két hete lefoglalt fajta, úgyhogy eszem ágában sincs kihagyni. Pláne hogy nem volt egyszerű megoldani. Ergo ma megpróbálom kihúzni a tanárból az “eligazítást” (a másik felelős tanár tett az egészre magasról, pedig jó kamut találtam ki a programra, közölte hogy az én bajom, ha nem tudok menni, akkor 困ります – “anyád hogy van?” érzés, ugye), holnap meg vizsga után rögtön megyek ájulni, akkor talán odaérek kis késéssel még. Meg persze próbálok befurakodni a vizsgálaton az első helyre, úgyse fognak gyorsan kiengedni miután összeesek nekik.

De legalább onnantól kezdve szabadság, irány Ikebukuro, hogy minek az meglepetés, este meg karaoke lenne jó, feszültséglevezetésnek. (Gyanús hogy különben az idilli utazásból brutális lincselés válik.)

Ja meg mellesleg tizenkét fejezetnyi nyelvtanból vizsga. Ugyan, gyerekjáték.