Valahogy soha nem tudok “kultúridőben” ágyba kerülni. Megint negyed három van, és még pötyögök. Bár ennek is megvan az az előnye, hogy az ilyen szétcsúszott alvással, amikor megyek haza nem lesz semmilyen jetlag-probléma, az biztos. Az már jobb kérdés, hogy miért nem sikerül. Nagyjából, mert két napnyi aktivitást próbálok egy napba sűríteni. “Aktivitást”, inkább, ismét kedvenc idézőjeleimmel, hiszen azért pofátlan sok idő megy el azzal, hogy üresjáraton bambulok a last.fm vagy Analytics statisztikákra… De azért nagyjából így kell mennie egy napomnak. Reggel fölkelek tíz körül, bár az óra nyolc-fél kilenc óta ötpercenként csörög, megreggelizek egyszer csak, közben átnézem az éjszaka felgyűlt olvasnivalókat Readerben (már a második Google termék itt, fenébe). Aztán aktivizálódok. Megyek edzésre, bevásárolni, amikor meg hazaérek takarítok, kódolok vagy… hát “értelmes” más nem sok van. Aztán egyszer csak eszembe jut, hogy blogolni is kéne, hopp, már éjfél lesz mindjárt, vacsora, közben megnézek egy… aztán még egy részt valamelyik sorozatból, ami megint blogolásra ihlet, és így születnek az ilyen bejegyzések. Mint ez. Mert muszáj leírnom, hogy ugyan a Big Bang Theory második évad második része eddig az egyik legjobb… És ugyan ez nem ugyan, de a Big Bang Theory és a How I met your mother két (fő)szereplőjét igencsak fejberúgnám néha: természetesen Sheldon Cooper és Lily Aldrin. Gondolom nem meglepő.