Egy reggel ötös kelés, egy földrengés, sok óra reptéri várakozás, majd még több óra repülés, éjfél körüli taxizás, egész napos metrózás és találkozás, nagymama-látogatás, reggeli templom és egy remek töltött káposzta ebéd után végre leültem, kellemesen elhelyezkedtem a fotelben és a vezeték nélküli hálózat előnyeit kihasználva innen pötyögöm ezt a bejegyzést. A reptéren csak azért vártam sokat, hogy ne egyedül kelljen kimennem – így tudtam a románokkal és Radoval menni, bár utóbbi barátnőjével (aki elé ment) már nem tudtam találkozni. Majd januárban… A repülőút Rómáig hosszú volt és unalmas. A korai kelés miatt nem tudtam teljes erőbedobással olvasni. Amúgy a Twilight (Alkonyat?) első kötetének első felét olvasom – japánul ugyanis az első rész is két kötetben van kiadva. (Nem tudom, hogy az eredeti is furcsa-e vagy csak a japán fordítás, de néha már nagyon bosszantóak az ikerszavak…) És mielőtt bárki kérdezné, azért ez, mert a Harry Potter után talán ez van a legérthetőbb nyelven írva. És tényleg. (Az Arséne Lupin könyvemet még nem tudom olvasni.) A repülő se volt tökéletes, a kis “üléshátulj-számítógépek” teljesen meg voltak őrülve. (De legalább volt rajta Legyen ön is milliomos angolul.) Rómában egy órával többet kellett várni, aztán ‘Pesten taxiztam. Reggel rohangálás, a Moszkván és a Deákon már az ellenőrök furán néztek rám ahogy öt percenként felbukkantam… Találkoztam Gigivel, Szandival tervezetten és egyszer suexID jött szembe. Aztán mentem korcsolyázni Sorssal, a Földalattin már megjegyezték az ellenőrök hogy olcsóbban kijöttem volna egy bérletből. Lehet. Ma meg az ebéd… Nagyon finom töltött káposzta, tényleg az a tízujjnyalós fajta. Most pedig lelkes… semmittevés?