Elszaladtam az egyetemre, beadni egy emailes házit szolid három és fél óra késéssel. Látva az óra tananyagát el tudom képzelni a japán diákok tájékozottságát ha számítógépekről van szó, úgyhogy valahol meg tudom érteni, hogy a kampuszon kívülről nem lehet hozzáférni a saját mappánkhoz, de attól még kényelmetlen (ha legalább egy parancssori ssh vagy valami lenne, de nincs – vagy még nem találtam meg).

Amúgy marketinget olvasok, apró betűk, nagy oldalak, kétségbeejtően lassan fogy. De legalább eddig órán egyszer se volt bajom a röpzhkkal, mindig sikerült értelmesen eleget összesüketelnem (bár természetesen az értékelésüket nem méltóztatnak velünk is közölni, mert nyilván azt minek).

Az udvaron bogarak ciripelnek, zizegnek és zümmögnek (a CZZ pedig egy tarjáni kis étterem, kiskölyökkoromban sokszor vettünk ott palacsintát), a várárokban (variációk egy témára) a békák hasonlóan bőszen zengenek, a szomszédban kínaiak, a szemközti háznál pedig egy valószínűleg részegen sikongató nő zajong. Már várom, amikor a zenekarral csak leülünk a tópartra egy-egy doboz sörrel és dumálunk éjszakába nyúlóan. (A punkok mellett egy rock’n’roll-reggae bandában is ott vagyok, gitárosként fix, a vokál is gyanús.)