A tanáraim biztos lelkileg tropára mennének ha hallanák, hogy annyira nem törnék össze ha nem sikerülne elérni a célokat, amiket a “tanulmányaim célja” beadandókban kifejtettem. Ami egyébként, mármint a témája: nemzetközi kereskedelemben felbukkanó káosz és a nemzetközi piac előrejelezhetősége.

A múltkor viszont olvasgattam valami kalandor honlapját, és hogy tizenévesen összerakott egy száz-valahány elemből álló listát, hogy ő azt pedig megcsinálja mind. Én lehet, nem leszek olyan merész és csak pár dolgot írok le, például hogy:

• szárnyasruhás repülés (wingsuit flying)
• megmászni néhány himalájai magas hegyet. Everest, Kancsendzönga (ennek utána kellett néznem, hogy tényleg így írják-e) satöbbi. Meg ha azok már megvannak, akkor K2 és Kilimandzsáró és Mount Blanc meg ilyenek, bár azok már sehogy nem Himalája.
• megtanulni egy csomó nyelven és beutazni a világot. Kezdetnek japán, aztán a következő tanévekben kínai, orosz meg újra spanyol… aztán meg ami jön.

A világbeutazós rész az, ami mindig elgondolkodtat. Mert oké, hogy a nagy brit kalandoroknál ott van, hogy huszonöt évesen végigcsónakázta a Nílust, rákövetkező évben meg Machu Pichu romjait rótta, de engem valahogy ebben az érdekel, hogy mégis miből telik nekik erre. Mert nem csak az utazás (bár az se két fillér, csak eljutni odáig), azért a repülővezetéshez vagy trópusi folyók kenutúráihoz kell nem csekély tőke is. Az meg nekem nincs. Úgyhogy lehet, hogy csak egyszerűen sorban próbálom levadászni a mostanihoz hasonló állami ösztöndíjakat és így utazom be a világot, ha már más nincs.

Bár ha tényleg sikerül a globális piacot előrejelző modellt készítenem, az után valószínűleg többé nem lennének anyagi gondjaim.