Úgy érzem, holnap újra telefonálni fogok a netszolgáltatónak, mert ma este végig mérhetetlenül lassú az internetem. Pontosítok, mérhetően lassú: az eddigi 15Mbit helyett most kapok 200kbitet.

Ebben az a vicces, hogy ugyan ma egész nap ment a gép, nem futott a Transmission, csak a BOINC, az meg szerintem annyira nem generál nagy forgalmat.

Tehát délután egytől, amikor elmentem tanulni, este tízig, amikor visszajöttem a szobámba, nem volt kvázi semmi forgalmam. Legutóbb ugye se szó, se beszéd kikapcsolták a netet, amikor túl sok volt a forgalom, merthogy terhelem a rendszert, de ha kiderül, hogy most is ilyen elven korlátoznak, keresek már egy másik szolgáltatót, mert ez botrány.

Eleve, minek kínál egy cég szélessávú internetszolgáltatást, ha nem képes teljesíteni. Ha nem bírja a hálózatuk, hogy akár napi huszonnégy órában fut hatvan torrent és teljesen kihasználom a 15Mbitet, akkor ne legyen annyi sávszélességem eleve. Ha az a gond, hogy túl nagy az igényem, akkor gáz a szolgáltatás, ha meg az, hogy a gonosz és teljesen illegális (nem) torrentet használom, akkor meg miért nem az esetleg tényleg illegális feltöltést korlátozzák? (Az változatlanul 8Mbit.)