Amikor elmegyek kondiba és/vagy futni, amilyen hőség van, természetesen litereket izzadok ki magamból. Cserébe általában megyek bevásárolni utána, és ott veszek magamnak egy fél literes valamit pótlásképpen.

Ez a valami pedig minden esetben az Aquarius. Ez most irgalmatlanul reklámszagúan fog hangzani, de amiket próbáltam ilyen hasonló italokat, ez az egyetlen, ami ténylegesen oltja is a szomjat – a többitől csak még szomjasabb leszek. Főleg, amikor nap közben (értsd: úgy, hogy tüzesen süt le rám a nyári nap sugára) futok, utána úgy húzom le a fél litert, mint nosztalgikus otthoni kocsmázások során egy feles(eke)t.

Tavaly a Summer Sonicon még kezdő voltam és megvettem a Pocari Sweatet csillagászati áron, aztán egész nap szomjaztam tőle. Idén már jobb volt valamivel a helyzet, mert volt valami Ion Water nevű cucc is (bár szintén Pocari termék), aminek legalább olyan erős íze nem volt, így valamivel hatásosabban végezte a feladatát. (Bár cserébe csak a standok felénél árulták, úgyhogy inkább a jó öreg hagyományos vizet ittam, a saját kotyvalékom mellett.)