Egy, amikor sötétedés körül-után valamiért még úton vagyok, teszem azt biciklizek, kocsmázok vagy valami hasonló jóság, akkor mindig feltűnik, hogy a kocsik fényszórója mennyire vakít. Különösen problémás ez, amikor biciklizek, mert konkrétan nem látom az utat, annyira a szemembe tűznek. Azt nem tudom, hogy ez azért van, mert itt mások a szabályok, és magasabbra lehet állítani a fényszórót, vagy csak egyszerűen nem tudnak vezetni normálisan (mert amúgy nem tudnak), és akkor is felkapcsolják a reflektort, ha van szembeforgalom. Például amikor Nagahama felé tekertem, hazafelé konkrétan tök sötétben is napszemüvegben jöttem, mert még mindig többet láttam úgy, mintha közvetlenül vakítottak volna.

Kettő, mindig meglep, hogy milyen könnyen befolyásolható vagyok. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a nézeteim változnak könnyen, bár nyilván az is, hanem az, hogy például a zene, amit épp hallgatok, mennyire befolyásolja a hangulatomat és az ingereimet. Például határozottan emlékszem, ahogy egyszer futás közben megszólalt a Blind Guardian Halloween című száma, és miközben szólt, egyszercsak rámtört, hogy én pedig sütőtököt akarok enni. Pedig nem is igazán szeretem. Volt hasonló, amikor egy sörözésről szóló szám ment (nem tudom már, hogy Korpiklaani vagy Ossian volt), akkor pedig egy jó barna Guinnesshez jött meg a kedvem.

Három, jó lenne, ha tudnám normálisan irányítani a testemet. Az egy dolog, hogy az elkövetkező hetekben el kell majd mennem fogorvoshoz, úgy érzem (előre kiráz a hideg, mert érzem, hogy ebből fúrás-tömés lesz), de félelmetes, hogy mennyire nincs hatalmam afölött, hogy mennyire vagyok éber vagy friss. Meg néha az ellenkező véglet is megijeszt, amikor olyat produkál a testem, amire nem is gondoltam volna, hogy képes. Például ma futás közben pont akkor csipogott a fél órás jelző, amikor épp nekikezdtem egy körnek, úgyhogy azt sprintben letoltam. Négyszáz métert úgy sprinteltem végig, hogy meg se kottyant, pedig különben már azért szúrt elég rendesen az oldalam (még egy valami, ami nagyon tud zavarni, mert nem tudom, mi okozza). Kétszáz után már egyszerűen olyan gyorsan pörögtek a lábaim, hogy majdnem kifutottak alólam – konkrétan figyelnem kellett rá, hogy beledőljek a lendületbe, mert különben hanyatt estem volna. Elég durva élmény.