Lehet egy hétfő jó? Nem áll ez ellentétben a nap definíciójával? Pedig az én mai napom jó volt. Reggelről állásinterjú a helyi Uniqlonál, ha meglenne, jó lenne, mert egyszerű és jól fizet. Aztán kifizettem az utolsó számlámat is, vagyis mostantól csak a tartozásaimat kell visszafizetnem, hogy újra pluszba kerüljek. Elmaradt ráadásul az egyik órám a kettőből, a másikat meg – miután a tanár befejezte hosszas elemzését a TPP-ről, ami az óra egyedüli értékelhető/érdekes része volt – végigaludtam. Aztán egy órát beszélgettem angolul egy japán haverral (ebből is próbálok majd valami pénzt csiholni, hátha a suli ebben esetleg tud majd segíteni, ha már semmi másban), csináltam egy jó estebédet (rumos csirke zöld paprikával és tofuval), egy feliratot (Phi Brain 07), még mosni is volt erőm, úgyhogy most (bár még egy fordítást jó lett volna, ha meg tudok csinálni) kellemesen fáradtan elvágódok aludni.