Az előző hosszas morgáshoz ráadásként elmesélek egy történetet az egyik nyári “szakmai gyakorlatról”. Csoportokban kellett dolgozunk, egy új hitelkártya bevezetését kellett megterveznünk marketingestül-mindenestül. Minden nap végén cetlikre le kellett írnunk, hogy mi a véleményünk a többiekről (aztán odaadni nekik), hogy tudjanak javítani a hibáikon.

Minden nap ugyanazt írták nekem, és minden nap nagyon vicces volt: “tele vagy forradalmi ötletekkel, csak lehetnél aktívabb”. Az utóbbi részében van igazság, mert időnként már befogtam a számat, hogy ne csak én beszéljek. Az előbbi viszont nevetséges.

Lényegében semmi ötletem nem volt, még csak hozzá se adtam semmit ténylegesen, esetleg csak alapvető (és az elmúlt négy évem tapasztalatai alapján elvileg a japánoknak is alapvető) dolgokat nyögtem be. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy “teli vagyok forradalmi ötletekkel”.

Elég ijesztő, hogy akkor a japán fiatalok fejében mégis mi lehet (legvalószínűbbnek egy szürke betonsíkságot tartok)… Ráadásul ezek még az értelmesebbik fajtája volt, néhány még meg is tudott szólalni.

De ha már úgyis teli vagyok forradalmi ötletekkel, igazán adhatnék magamnak is néhányat, jól jönne.