Így harmadévem végét várva lassan azt hiszem, ideje lesz írnom arról, hogy mi s hogy megy az egyetememen.
Először is, szinte minden tárgy (kivéve egy párat, mint például a “mag” tárgyak gyakorlatai vagy az angol bevezető) két kredit, annál több nincs. Utóvizsga nincs semmiből, ha megbuksz valamiből, akkor következő félévben kell újra felvenni (kivéve nagyon rendkívüli körülmények között).
A tárgyak értékelése teljes egészében a tanárokra van bízva. Van, amiből a vizsga számít csak, van, ahol beleszámít a jelenléti ív vagy a beadandók. Van olyan tárgy is, ahol egyáltalán nincs is vizsga, és a beadandók vagy az órai munka alapján adnak jegyet. Minden tárgyból 60%-tól kettes, az alatt bukó.
Ha megszerezted a harmadéves státuszt, akkor kötelező választanod egy “szemináriumnak” nevezett szakórát. Ezeket tanár alapján választjuk és nincs semmi kikötés a témájukkal vagy az osztályozással kapcsolatban, minden a tanárokra van bízva. Ez a tanár felügyeli majd a szakdolgozatot például.
A harmadéves státusz egy trükkös dolog, és sokan ezen szopják be. Attól, hogy három éve jársz az egyetemre, még nem biztos, hogy harmadévesnek számítasz. Ehhez az kell, hogy teljesíts 46 kreditet (ami azért jobb esetben max két félév), amiből 6 bizonyos bevezető tárgyakból, 4 idegen nyelvi órákból, 2 tesiből, és 34 szakirányi.
A szakirányosokon belül legalább 12 kell a “mag” tárgyakból és 2 a hozzájuk tartozó gyakorlatokból. A végzéshez 124 kredit kell, amiből 18 “mag” tárgy, 14 tanszékes tárgy és 20 “általános műveltség” tárgy.
Ezt az egész bejegyzést azért kezdtem el amúgy írni, mert tegnap kiplörköltem, hogy a mai két vizsgámra inkább be se megyek, mert teljesen reménytelenek (egy kicsit elszámoltam magam a nehézségi fokukkal kapcsolatban), és gondoltam, felmerült pár emberben, hogy ezt miért tehetem meg ilyen lazán.
Azért, mert a 124-ből a tavaszi félévvel már megvan 106 kreditem, vagyis 18 kreditet kell három félév alatt összehoznom. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok túlzottan motivált. Még egy “mag” tárgy kell és három a tanszékről, és kész is az összes kötelező. Bár a mai két tárgy pont tanszékes volt, azokon kívül fölvettem még egyet a tanszékről, amin viszont át fogok menni.
Az utolsó “mag” tárgyam vizsgája pénteken lesz, nem fogok bukni belőle. Mivel ebben a félévben is max kreditet (26) vettem fel, még három bukóval (nagyobb esélyem van az ötös lottót megnyerni, mint annak, hogy a hétfői staton átmentem) is megvan a végzéshez szükséges kreditszámom, így a jövő évem arról fog szólni, hogy két félév alatt megcsinálom azt a 4-5 tárgyat, ami még kell, vagy csak jól jön az extra kurzusokhoz.
Itt a kurzus egy bizonyos tantárgycsoportot jelent, amiből ha teljesítek bizonyos követelményeket, akkor a bizonyítványomba majd odaírják, hogy elvégeztem a marketing vagy menedzsment vagy nemzetközi gazdálkodás kurzust. Azon kívül, hogy jól mutat, semmi jelentősége nincs, de a marketing meg még egy-kettő azért meglesz.
Megjegyzem, hogy ebben a félévben úgy teljesítek a 26-ból 20 kreditet (mert 20 akkor is meglesz, ha belegebedek), hogy a félévben kvázi csak a szeminárium és az ismerős angol tanár óráira jártam be, ami heti kettő. 12-ből (a stat órarenden kívüli tárgy volt).
Igaz, amit mondanak a japán egyetemekről: bekerülni nehéz (hahaha), de ha már bent vagy, akkor nevetséges. Azt hiszem, hogy a különbség a Shiga-féle “kis” egyetemek és a Tokió-Kiotó-Oszaka-stb “nagy nevű” egyetemek között annyi, hogy ott, ha akarsz, akkor világszínvonalú tudós is lehetsz akár.
Itt azért egy kicsivel nehezebb dolgom lenne. Még “szerencse”, hogy már elegem van az iskolapadból.