Vicces, hogy mennyi minden belefér egy napba, ha csak egy kicsit is igyekezek. Pedig még csak nem is keltem korán, persze leszámítva a hajnali riasztást, mert félelmetes lendülettel feküdtem vissza “még egy kicsit” (úgy három órát), miután szólt az ébresztőm.

Ettől függetlenül eljutottam a fodrászhoz, ahol megszabadultam a japán nyárban elviselhetetlenül meleg göndör tömegtől. Meg aztán futni is, a déli tűző nap vigyázó fényében. Csak mivel már vagy két hónapja egy lépést nem futottam, így elsőre csak 2600-at mentem. Holnap fontolgatom megjátszani az 5000-et.

Mivel pont ebédidőre értem haza, egy hűvös zuhany után letudtam az ebédemet és irány a belváros. Roppongi környékén néztem meg egy múzeum vendégkiállítását, de erről majd többet később. Hazafelé volt módom megcsodálni a lila naplementét és a felhők mögül kísértetiesen átsejlő nyári óriásholdat is.

Este még fordítani is volt erőm, pedig a Patema óta talán csak dalszövegekhez nyúltam. Bár csak egy rendezői változat volt (azaz sok volt benne az olyan szöveg, amit már korábban leforítottam), azért egy dalszövegnél még így is egy pár nagyságrenddel több.

Ráadásul valami csoda folytán még a KC napi küldetéseit is sikerült mind teljesíteni.