Általában vacsora után (már ha vacsorázok egyáltalán) jól szokott esni valami édes. Erre a célra van a hűtőmben (szinte) mindig egy doboz Toppo (vagy kettő). Csakhogy ma lusta voltam elmenni vásárolni, úgyhogy (készen) semmi édes nem volt itthon. Készen.

Aztán eszembe jutott, amit valamelyik receptes blogon írt a szerző, hogy milyen jó is pár perc alatt összedobni egy tepsi valamit, amikor az emberre rátör az esti cukorvágy. Úgyhogy rövid hezitálás után nekiestem, és csináltam egy piskótát csak úgy natúr. Persze egyáltalán nem emelkedett meg (nincs ebben semmi meglepetés, még sosem sikerült rendesen), de ehetőnek ehető lett, és könnyen darabolható is hozzá.

Piskóta

Kiöntöttem hozzá egy kis karamellöntetet, ami még két héttel ezelőttről maradt, és abba tunkolva ettem meg pár kockát az egészséges táplálkozás jegyében. A maradékot meg majd holnap beviszem a stúdióba, hadd csámcsogjanak rajta a többiek (is).