Azokban az időkben, amikor még kevésbé gyorsan borostásodtam be, elég sokat olvastam, de most a mennyiség helyett inkább a sebesség a lényeg. Emlékszem, anno eléggé mellbe vágott, amikor nővéremtől kölcsönkaptam az ötödik Harry Potter könyvet angolul (magyarul még nem jelent meg akkor), és nem tudtam százasával falni az oldalakat.

Aztán teltek az évek, és főleg amióta Japánban élek, magyarul már csak a tartalék könyveimet (mert azért van még pár, amit nem értem utol) olvasom, nomeg ha karácsonyra kapok valamit – és ezeket általában pár nap alatt ki is végzem. Angolul is javult a tempóm, főleg az egyetemi éveimnek köszönhetően, amikor pár hét alatt végigszáguldottam a SoIaF könyveken, és egymás után olvastam az újabb és újabb Gaiman meg Doctorow könyveket.

Persze nem voltak már illúzióim, amikor japánul kezdtem olvasni. A Shinsekai Yori hónapokig tartott, és igazából csak mangákon tudtam könnyen túllenni. Legalábbis azt hittem. Most hétfőn adott a főnököm a kezembe egy ifjúsági könyvet (LN), hogy mondjak róla véleményt, és meglepve tapasztaltam, hogy a 250 oldalt sikerült nem egész két nap alatt legyűrni. Azóta letudtam még egy hasonszőrű könyvet is, így talán már nyugodtan mondhatom, hogy végre japánul is emberi sebességgel tudok olvasni.

Természetesen ahogy magyarul Esterházy és angolul Joyce is sokáig tartott, japánul is van olyan irodalom, amire rá kell szánni az időt. Nagyon szemezek a polcomon porosodó 1Q84-nal, de még nem szántam el magam.