Két hete aztán délre mentem, és megmásztam Kagoshima két hegyét: szombaton a Kirishimát, vasárnap a Kaimont.
A Kirishima egy aktív vulkán, így a három csúcsából csak egyre szabad most felmenni (szerencsére pont a legmagasabbikra). A netes információk sem feltétlen pontosak, így például csak azután derült ki, hogy a tervezett útvonalam is le van zárva, miután már beálltam a fizetős parkolóba.
Szerencsére most nem esett, és pólós-napszemüveges időben tudtam mászni.
Út közben egy korábbi kráterből kialakult tó mellett is elhaladtam.
Most jártam először igazán működő vulkán közelében. Fantasztikus, hogy a forgalomnak nyitott utak mellett, néha a házak között füstölög-gőzölög a föld.
Mivel bérelt autóval voltam, nagyon szabadon tudtam kirándulni és várost nézni a hegy környékén is, miután lejöttem. A szomszéd városba is el tudtam ugrani kézműves söröket venni, és nem kellett sehol attól félnem, hogy lekésem a napi két busz valamelyikét.
Másnap aztán ráléptem a pedálra, és irány Kaimon-dake. Elvileg ez is működő vulkán, de már ezer éve nem tört ki, és itt nyoma sem volt a Kirishima-féle állandó kénszagnak és füstölésnek. Tiszta időben elvileg a Sakurajimáig is el lehet látni, de aznap sajnos túl párás volt hozzá az idő.
A Kaimon a maga 924 méterével nem épp óriás, de a hegycsúcs környékén sziklákon kell végig mászni. Tényleg zergeként kell ugrálni (vagy négykézláb csúszni-mászni) a sziklák között. Jó volt egy ilyen relatíve veszélytelen hegyen szokni a sziklás terepet.
Hatalmas volt, hogy pont mielőtt elértem volna a csúcsot indult el lefelé egy csoport. Ránézésre egy egész nyugdíjasotthon… Miután eltöltöttem jó húsz percet a csúcson, nagyon meg voltak lepődve, hogy lefelé megint elmentem mellettük.
