Ha már nem blogolok szinte semennyit (nincs tőle lelkiismeret-furdalásom, csak néha), legalább ha teszem, írok is valamiről. Mostanában (mondom, mostanában, de igazából már egy éve ez megy) nincs nagy változatosság: vagy klubos banzáj van, vagy arra próbálunk, vagy valakikkel valamilyen ürügyből (vagy minden ürügy nélkül) végigsörözzük az éjszakát, vagy itthon ülök és fordítok meg úgy csinálok, mintha értenék a fordításhoz.

Március közepén volt a végzősök három napos bulija, ami előtt meg után további három napot kellett készülődnünk-takarítanunk, nagyon izgalmas volt valóban. (Főleg, hogy nem léptem fel, mert nem fért bele a többi tagnak.) Mondjuk cserébe a záró ivászat jó hangulatú lett, reggelig ment.

Aztán voltunk csütörtökön cseresznyevirágzást nézni is (meg azon kívül többször is, de most azokra nem térek ki), ami szintén elég kellemesen elgörbült. Eleve úgy indult az este, hogy üldögéltünk a cseresznyefák alatt sörözgetve, amikor egyszer csak az tűnt fel, hogy a srácok mellettem az egyik lánynak azt magyarázzák, mi az az éjszakai magömlés. Egyetemisták. Végzősök. Komolyan.

Ma egész délután a holnapi évnyitó fesztiválos fellépésre készültünk, színpad építés satöbbi. Alig várom már.