Az Agent 008 ball szórakoztató, csak amikor már belejön az ember, akkor rohadt idegesítő, ahogy időnként teljesen meghülyül a fizika. Például visszapattannak a golyók a lyukról, olyan szögben mozdulnak el, ahogy nem is lehetséges, nem ütköznek egymásnak és hasonló kellemes szépségek. Nyilván egy fps-ben nem számít, ha belelóg a puska a ládába, de egy biliárdjátéknál nem mindegy, mi hogy ütközik. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy biztos mennyire nehéz volt mindezt flash nélkül megcsinálni, ettől még nem lesz kevésbé idegesítő.)

A Song of Ice and Fire harmadik kötetével is végeztem ma, és tényleg csak két bajom van ezzel a sorozattal. Egy, mi a rákért ilyen lassú? Amikor egy véres csata folyik, vagy éppen üldöznek valakit, vagy valami hasonló, akkor nem érdekel, hogy milyen színbe vonja a lenyugvó nap Dorne hegyeit. Amikor épp párbajozik két legendás harcos, akkor nem érdekel, hogy milyen volt a frizurája a szerencsétlen lovászlegénynek, aki a kard útjába került. A lényeget. Kettő, miért van mindenkinek balszerencséje? Soha senkinek semmi nem jön össze, minden balul sül el, mindenki elárul mindenkit, mindenkinek valami olyan pitiáner okkal vágják el a torkát, mintha csupa öt éves félőrült játszana lovagosdit.

Kapcsolódik az előzőhöz, hogy miért kapcsol ki az agyam tíz perc olvasás után? Minden oldal erőfeszítés így este, egyszerűen nehéz folyamatosan fókuszálni, folyton elaludnék. Pedig nem is.