Tegnap tíz körül érkezett, éjjel fél kettő körül már be is fejeztem. Jó volt, természetesen. Igyekszem nem lelőni semmilyen információt, amit csak ebben a könyvben derül ki… Olvasd el, ezt meg olvasd tovább.

Annyit minden esetre elmondhatok, hogy ez a rész sokkal inkább meg van pakolva akcióval mint bármelyik másik. Eddig az volt a menet, hogy a könyv első négy hatodában megy az izgalom fokozása, a tulajdonképpeni történet, viszont komoly esemény nem igazán van, aztán egy hatodnyi tömény akció, majd egy hatodnyi levezetés. Most viszont teljesen megborul a rend… Teljesen váratlan helyeken bukkannak fel teljesen váratlan szituációk, a lehető legelképesztőbb kiutakkal. Semmi sem úgy van, ahogy elsőre látszik, sőt, még csak nem is úgy, ahogy másodikra. Az írónő tényleg kitett magáért: nekem nem maradt kérdésem (vagy csak nem jutott még eszembe), ahogy ígérte, minden nyitott szálat elvarrt, még azokat is, amik különben senkinek az eszébe nem jutottak volna. Nagyon nagy hangsúlyt kap a múlt, ami nem is csoda, mert az utolsó kötetre már szinte minden múlttá vált. Apró, elejtett utalások világosodnak meg az első kötettől kezdve végig. A különböző varázserejű tárgyak is – természetesen – elég nagy szerephez jutnak, ismerve az előző kötet történetét, ez gondolom nem meglepetés. A címben szereplő “Deathly Hallows” is felbukkannak, természetesen, csak sokkal egyértelműbb szerepben, mint az előző részben a Félvér Herceg.

Szerencsére a lezárást is sikerült normálisan megírnia, nem lett bagatell, nem lett nevetséges, sőt. Elég durva fordulatok vannak még ott is, az ember már komolyan nem tudja, mit is kéne gondolnia kiről, de aztán száz ötven oldal alatt minden a helyére kerül, és végül az epilógus felteszi a pontot az i-re.

Tudom, tudom. Rég írtam ilyen szánalmas leírást egy könyvről, na de kérlek, ezt olvasni kell, nem kritizálni.