Tegnap este Kichijojiból hazafelé összefutottam a többiekkel, majd szokásunkhoz híven rövid távon megegyeztünk, hogy akkor “este” dota, az ötödiken, aki jön, jön. Játszottunk néhányat, négy körül már ágyba is kerültem. Kivételesen sikerült kilenckor fölkelnem, ahogy akartam, és nekiálltam a pakolást befejezni. Végül nem úsztam meg, még egy harmadik doboz is tele lett kacatokkal. Menet közben sikeresen beleszaladt a szike az ujjamba, úgyhogy egész nap kaptam a “mit csináltál a kezeddel, jól vagy?” kérdéseket. Jól. Nem mondom, hogy szép, és mivel hüvelyk, nehezen is állt el a vérzés (hüvelyk, vérzés), de elállt és vigyázok rá.

A tévét, a vízforralót és a hősugárzót ott hagytam az újoncoknak, ennyivel is kevesebb bajuk lesz. (Bár jellemző, hogy az üzbék másikösztöndíjas srác azonnal lecsapott rájuk, kit érdekel, hogy rá van írva, hogy ilyen-olyan országból jövő kohaioknak…) A szobámból olyan szinten kidobáltattak mindent, hogy még a fogasokat és a csipeszeket is le kellett venni a szárítórúdról. Meg a konyhából is a fém rácspolcot, amit én szereltem föl. Nem értem a logikát, de biztos baj, hogy ott van valami hasznos, amit nekem magamnak kellett megvenni. (Emlékszem, hogy tavaly úgy kellett a JLC irodában koldulni a fogasokat, mert senkinek nem volt elég.)

Amit pedig használnék ebben az egy hétben, azt a sporttáskába, a sárkányt a gitár mellé (szerencsére pont befért). Apropó gitár, a klasszikust az összes maradék kajám társaságában lepasszoltam Olgának, hogy juttassa vissza (gitár esete) vagy tegyen vele amit akar (kaják). Kifizettem minden számlát, föladtam a dobozaimat meg az ágyneműs zsákot (tizennégyezer jen, relatíve olcsó), és nekiindultam. Négy körül érkeztem meg a hotelbe, ami a Best Hotel Ookubóban, ami környékről a következőben.

Amúgy pedig a bejegyzést jegyzettömbbe írom, mert a szobámig nem ér el a vezetéknélküli net, ha meg lemegyek, az aksi nem fog bírni három bejegyzésnyi időt. Mert van még.