Ez volt a mai napom. Meg egy magamat meghazudtoló korai kelés. Valamikor kettő körül lehetett, amikor elaludtam, ehhez képest már fél hatkor csörgött az órám, hatkor már talpra is álltam, elértem pont azt a vonatot, amit kinéztem, és mentem a halpiacra. Nem feltétlen ipari mennyiségben bevásárolni, csak turistáskodni.
Amúgy pedig herótom van a turistáktól, a temetőszökevény tatáktól a Canon 5D-ikkel (meg amúgy is zavar, hogy divat lett a DSLR, így már inkább veszek filmeset), a zászlóval rohangáló, szörnyű akcentussal betanult szöveget oktató idegenvezetők után sorakozó birkáktól, meg a boltosoktól, akik biztos ami biztos “angolul” válaszolnak, hiába szólok hozzájuk japánul.
Odaértem hét előtt, és körülmászkáltam. Próbáltam lehetőleg nem útban lenni (ami elég nehéz ott, főleg reggel), ellentétben a jenkisatöbbikkel akik szemrebbenés nélkül álltak sorba az út közepén egy tripla árú szusiért. Én inkább tengeri donburit ettem, olcsóbb is (bár még így is a Sukiya ötszöröse), több is, finom is. Volt rajta minden, kaviár, annyi hal, hogy magyarul se tudom valószínűleg mind nevét, a kis rákot ki kellett szopogatni a fejéből, tehát extrém, de megérte.
Utána még körülnéztem a tényleges piacrészen is (eddig volt ugye a turistáknak szóló részleg), kerestem egy helyet, ahol árulnak bálnahúst (négyezer jen kilója, olcsóbb, mint a kaviár) – egyrészt ugye megvetés, amiért bálna, másrészt még bunkó paraszt is volt az eladó. A többi helyen, ha kérdeztem tőlük valamit, a kérdés alatt leesett nekik, hogy “hoppá ezzel lehet japánul”, utána meg már nekem kellett figyelni, hogy tényleg lehessen is. Megtudtam, miért pont úgy vágják a halakat, ahogy (mert mindenhol ugyanúgy), és mit látnak ebből, aztán teljesen váratlanul találtam egy kis szentélyt egy sarokban, hangulatos volt, ahogy mintha eltűnt volna a külvilág zaja azon a tíz négyzetméteren – pedig nem volt csöndes.
A piac után gondoltam rá, hogy benézek a szomszédos parkba, de egyrészt még nem volt nyitva, másrészt meg fizetős volt, úgyhogy inkább elindultam sétálni. Jó sokat. A délelőtt (reggel kilenc, bocsánat) még kihalt Ginzán át elsétáltam a császári palotáig, csináltam is fotókat, onnan metróval el egy külsőbb állomásig, ahol, hiába emlegetnek arrafelé az ajánlók számtalan szentélyt, semmi de semmi nem volt. Gyors metró vissza, ismét Ginza, csodáltam a Mitsukoshi luxusát, majd elindultam megint sétálva, közben ittam két kávét is (különböző boltokban, az egyik Tally’s volt, friss és vad meggyes ízzel, a másik valami v-betűs francia, ahol egy manusz laptopról Mátrixot nézett, a kávé pedig sokkal pörköltebb, kicsit mogyorós ízű, jó volt), majd egy apróbb megállóval (vettem valamit) elsétáltam egészen Akihabaráig.
Onnan vonattal hazajöttem, ledobtam a nem szükséges dolgokat, és mentem találkozni a többiekkel Kichijojiba. Ettem Sukiyában sajtos curry-t, aztán még sokak társaságában mentünk karaokéba. Nem volt rossz, de vicces, hogy a Hot Dogot még mindig nem bírja elviselni az “ártatlan prüdériájuk” (a “már megint” arc azoktól, akik minden alkalommal ugyanazokat a tökegyforma ázsiai popdalokat éneklik végig, kötelező jelleggel). Karaoke után még mentünk volna enni valamit, de erre nekem egyrészt nem volt hangulatom (még mindig nem vagyok elég éhes kajáláshoz, pedig lassan éjfél), másrészt vagy öt helyre néztünk be, hogy ez lesz az, és utána mindig jött valami még jobb ötlet, fárasztó azért. Inkább hazajöttem, mert ha maradok még, totál kiakasztanak, és utolsó estéhez ez nem lenne jó. Úgyhogy fürgén elbúcsúztam, vissza a hotelbe és játszottam néhány dotát gép ellen (kettő velem, négy ellenem, kétszer kikaptam, egyszer nyertem). Úgy voltam, hogy talán meglepetésre sikerül éjfél előtt ágyba kerülni, de aztán inkább lejöttem és megírtam ezt a blogposztot, így meg esélytelen.
A hotel, ahol lakok amúgy nem hazudtolja meg a helyét (koreai negyed), a tévében csak koreai műsorok mennek (most éppen kimchit készítenek) (két gyakori mondatvégződés a (se)yo és a (b)da), a recepciós koreaiul hallózik a telefonba, a szabadon használható netes gépeken is koreai a Windows, és minden felirat koreaiul van.
Holnap reggel megyek templomba, és már vissza se jövök, a cuccaimat bedobom egy “coin locker”-be (magyarul?) vagy cipelem magammal, még nem tudom, de onnan egyenesen megyek Hikonéig, többek között sinkanzennel. Legközelebb valószínűleg már onnan.
