Jó érzés volt leszállni a vonatról, szokás szerint bekamuzni, hogy elhagytam a jegyem (Kóbe egy kicsit túl drága távolság), bár utána egy kicsit lelombozott, hogy az állomásnál leparkírozott kerékpáromat elszállították, úgyhogy caplattam vissza a koliig. Legalább már nincs hőség, se szörnyű páratartalom.

Majd még jobban lelombozott, hogy hiába értem haza, a netem éppen nem működött, úgyhogy kihúztam a modemet, bevágtam magam a zuhany alá majd elmentem bevásárolni. Szerencsére a Metallica koncert hatezer jennel olcsóbb, mint ahogy emlékeztem, úgyhogy erre a négy napra bővebb büdzséből dolgozom, mint számoltam előre – mert ugye aztán jön a klubos tábor valahol a hegyekben, ami a fix költségen kívül nem igazán kerül semmibe, az után meg már megjön az ösztöndíj (remélhetőleg), úgyhogy nem halok éhen. Így jó érzés volt végre a megszokott helyen venni magamnak a megszokott narancs- és grapefruitlevemet, meg ami még hirtelen eszembe jutott, majd végre egy olyan Starbucksban venni kávét, ahol megértenek akkor is ha nem legalapabbfokú angolul próbálom a szándékomat átpréselni a kommunikációs barikádokon. Hazajöttem és már a netem is működik. Majd az elkövetkező pár napban összeszedem magam és megírom a beszámolókat az elmúlt három hétből, lesz sok. Sok.