És ne tessék arra gondolni, hogy a füvet használom másra is azon kívül, hogy a zöldjében gyönyörködöm. Ma bringáztam. Többek között. Kazáron ugyanis valami falunap-szerűség volt, a “kóstolójegyek” felirata szerint “tócsni- és laska parti”, jó hangulattal, asszonykórussal stb. Sors vetette föl az ötletet, hogy milyen jó is lenne az. Végül is az út (részemről) úgy nézett ki (főbb állomások): Salgótarján – (Forgách) – Kazár – Vizslás – Salgótarján (Sugár út) – Vizslás – Kazár – riolittufa – Kazár – Rákóczibánya – Kisterenye – Salgótarján. Ez így összesen nagyjából három és fél óra tekeréssel ötvenhét és fél kilométer, ebből sajnos látszik, hogy az átlag csak 17 km/h, de legalább a max 64.8 (Vizsláson, Kazár felé). Ami még megér egy misét, az a riolittufa. Az út eleje irgalmatlan sáros, aztán a folytatás is nagyjából ugyanolyan, de legalább nem meredek. Őszintén szólva én ennyi sarat nem láttam még a bringámon (és mihelyt elértem a Shell kutat, le is mostam), elég murisan nézett ki. Lefelé (meg persze felfelé is, csak ott az állandó kipörgések meg az irgalmatlan sár miatt nem tudtam értékelni) nagyon jó terep hangulata volt, ahogy a ramaty földúton lefelé döngetek (a többiek nem voltak olyan merészek). Ez (mármint a riolittufához a terep) is vette ki belőlem az erőt, meg húzta le az átlagomat, tudom magyarázkodok, de emberből vagyok. Jó volt a hangulat (néhány apróbb hülyeséggel, ebből egy az én nevemhez köthető, bocsánatot kérek az érintettektől ez úton is), ismét szembesültem a ténnyel, hogy edzenem kell, mert tarthatatlan mennyire nincs állóképességem. Az meg mekkora érzés már, amikor harminc kilométer után pihenő közben lesöpröm homlokomról a sót.