Ma egész délután a tavaly őszi emelt informatika érettségiből gyakorolgattam a programozási feladattal – úgy is lehetne mondani, hogy Pascalozni tanultam. Szóval, elsőre ugye elég reménytelen volt, hogy akár hozzá is tudjak fogni, úgyhogy inkább csak letöltöttem a megoldást, és átírtam egy saját file-omba (persze, mintha csak magamtól találtam volna ki), csak hogy közben megértsem. Sikerült is, egy lerohadás után már úgy írtam meg, hogy csak kétszer puskáztam bele a megoldás fileba, és szerintem még jobbra is írtam meg – legalábbis az egyik feladat biztosan rosszul volt megoldva. Ugyanis az volt a feladat, hogy egy korábban összeállított tömb minden olyan elemét ki kell írni egy fileba, amelyikben megtalálható a felhasználótól bekért tetszőleges karaktersorozat. Az enyém már ezt is csinálja, viszont a hivatalos megoldás nem csak azokat írja ki, amelyikekben benne van a keresett részlet, hanem azokat is, amikben a részlet betűi ugyanabban a sorrendben vannak benne. Szóval mondjuk… ha a felhasználó rákeresett az “abc” részletre, az ő megoldásuk az “aklmbnopc”-t is kiadta volna találatként. Az meg azért nem jó. Itt vannak a fileok is, a feladat, az én megoldásom meg a hivatalos változat (csak az utolsó feladatra). Negatív kritikát nem kérünk, nem letörni a kedvem.
Should i?
Today i wake up, played warcraft, ate breakfast, played warcraft, downloaded and printed the high level oral gcse exam items (summed around 20-30 pages, so a little bit more than i expected), ate a lot of pizza for lunch (one gereal with corn, and one with chili), did some strengthening excercises, went swimming, swam for two hours, went to my friend’s, had a good talk and a good drink, arrived home about half an hour before now. It was good, thanks. Now i’ll eat some fruits and go to sleep.
>>> load template : rutin
Hétfőn reggel nyolckor lesz az első “rutin” vezetési órám. Hurrá.
New one
Today i worked on the blog engine i plan to publicize. It’ll be based on PHP and MySQL, naturally, as i don’t really know anything else, and all output will be XML format. Some of it will be written using OOP, some will be just “normal” coding, with everything i know in it. It already has its entry parser function done. “Nice job, a whole day’s work and only that!” No, not only that, i’ve also written the error handling class and secured a method for others to translate the blog (not the content, but the script) into other languages (i write both hungarian and english language files for it, japanese and german will come later) and as i said, with that XML format i also give them huge freedom in designing templates using XSLT. All entries “can has” multiple categories and files attached to them, users will have the same features as in this blog (just with a working profile edit page), and on many more fields, it’ll be much like this blog. It already has more advanced text formatting features than this blog, such as automatically recognising and linkifying URLs and e-mail addresses. I want to write it well. kthxbye
Megvan
Kresz megvan. Két hibapont, tíz perc. Holnap megyek a folytatást (rutin, forgalom) intézni.
Bloggie
Today i started working on the new version of the blog (yeah, once again), so please note this day in your calendars, so that you’ll know how long it takes for me to develop such a “simple” thing. I haven’t done much yet, just decided the basic methods to use and wrote some of the most interesting functions. I try to finish it quickly (remember this).
Kresz
Vagy csupa nagy betűvel, vagy így, a lényeg, hogy holnap beüt a krach, és délelőtt tíz óra ötven perckor nekifogok életem első (és remélhetőleg utolsó) kreszvizsgájának. Ma egész délután tanultam (na jó, ez így apróbb túlzás, de a valóságot három és fél óra kivételével fedi), átnéztem direkt koncentráltan azokat a részeket, amik eddig gondot okoztak (minek kell kötelezően benne lennie az autóban, mit kell ellenőrizni mikor, melyik hibának mik a jelei, tehát lényegében a szerkezettan), meg az olyanokat, amik képes feladatban előfordulhatnak: villamos, kereszteződések, besorolás, párhuzamos közlekedés. Amilyen idétlen a para-méterem, egész biztosan remegve fogok bemenni vizsgázni, viszont már most meg van mondva magamnak, hogy tudatosan és szándékosan és odafigyelve lassan kell haladnom. A próbavizsgákon is rengeteg olyan hibám volt, hogy nem olvastam el a feladatot figyelmesen vagy végig, csak reflexből rákattintottam egy olyanra, amit jónak hittem. Most ezt nem engedhetem meg magamnak. Imádkozzatok értem (hát még mi lesz itt rutin- meg forgalmi vizsgánál)!
Silent minutes
This whole afternoon i’ve been learning – see the next post, what -, now i only keep a short break and go back to my “beloved books”. I’ve been thinking about what kind of project should i launch once i’m done with those i’m already in.
Miből lesz a cserebogár
Most, hogy megláttam Methos nagy hírű projectjét, a Rhitmot, egyszer csak rádöbbentem, mennyire nagyot tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy nem érdemes teljesen AJAX-alapú oldalt készíteni. Nagyon is sokféle oldalt érdemes ilyen módszerrel csinálni, feltéve, hogy nem fontos a SEO az adott oldalon. Ilyen ugye lehet – mint pl a Rhitmo – egy online operációs rendszer (vagy valami hasonló), vagy csak valami hasonló, ahol nem az oldal adja a fő tartalmat, hanem a felhasználó, és nem fontos az, hogy nyilvános legyen. Teszemazt, RSS-olvasó programok, könyvjelző-kezelés, vagy akár még – megfelelő biztonság garantálása mellett – dokumentumok kezelése és szerkesztése is szóba jöhet. Így már tudom, hogy mit fogok csinálni mostanában.
Short
Life is good, love is good, learning is good, laying on the field watching the sky is good. L4, this is. ‘Nuff said.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音
七大陸最高峰チャレンジ