valeblog

Mostmár végre írok bejegyzést is, nem csak a háttérben futó PHP kódon javítgatok… Mit javítgatok, lényegében teljesen újraírom.

A következő verziót már igyekszem úgy megírni, hogy nyíltkódú blogmotorként majd letölthetővé és felhasználhatóvá tegyem – megjegyzem, ezt már a jelenlegi verzióval is elterveztem nagy merészen, amikor elkezdtem megírni, aztán mi lett belőle… Szóval majd igyekszem, de ezt ne vegyétek ígéretnek. Nem olyan könnyű könnyen testreszabható kódot alkotni, valahol mindig belerakok egy olyan változót, ami csak nekem kényelmes, más biztos át akarná állítani… Majd meglássuk, mi sül el belőle.

Mai program továbbá: angolra megírni pár oldalnyi fogalmazványt, elolvasni Agatha Christie Találkozás a halállal című könyvét (jelenleg még eléggé az elejénél tartok, de holnap legkésőbb befejezem), és ha lehet online társalgás néhány értelmesnek nevezhető emberrel.

Hozzá is fogok a megvalósításhoz…

Megpróbáltam most este előkeríteni az égen a kedvenc csillagképemet, az Oriont, de még nem kelt fel. Valahol a délkeleti égbolton kellett volna virítania, de úgy tűnik, még nincs eléggé ősz-tél ahhoz, hogy felbukkanjon ilyen korán.

De azért a jó öreg ismerősök, a Cassiopeia (W alakban csillagok a nyugati égbolton) és a göncölök (kis- és nagygöncöl van, ugyebár), meg a Szíriusz-könyvekben gyakran emlegetett Fiastyúk a fiaival, “és még sokan mások” is ott ragyognak az ég brsonykék kárpitján.

Régebben sokkal jobban foglalkoztattak a csillagok, mint most. Most már inkább csak gyönyörködöm bennük és mesélek másoknak a különböző csillagképek háttértörténeteiről meg mutogatom, hogy mi hol van, de régebben pont fordítva volt: tanultam a csillagképeket, olvastam a történeteiket – a szobám falán mai napig ott van az északi félteke csillagtérképe (a déli félteke a poszter másik oldalán van, így a fal átlátszatlansága miatt elég nehézkes használni), és alkalmanként, ha megakad rajta a tekintetem, még most is elkezdem böngészgetni.