Persze szokás szerint nem az történt, amit terveztem, de ezen már meg sem kell lepődni. A végeredmény: alig van már hátra a Jungból, és játszottam egy adag Dawn of War-t. Jó volt.

Most megint azt csinálom, hogy így reggel kiírom, hogy mit tervezek a mai napra, aztán este beleszerkesztem azt is, ami végül megvalósult. Szóval: most elmegyek majd patronokat venni a nyomtatóba, aztán Jungot olvasok. Ha végeztem azzal a könyvvel, akkor nekiállok egy magyar tételnek, valószínűleg a Dantésnak. Nem igazán sikerül olyan iramban haladni a tételekkel, ahogy szerettem volna. Sebaj. Este meg majd Loana királynő titokzatos tüzéről fogok olvasni és megtanulok még egy tucat számjegyet a píből (most úgy harmincöt körül tartok).

Vajon miért nem hírezik magyar földön senki az albán durranásról? Vagy ez ennyire mellékes eseménynek számít? Vagy csak a kommunisták nem engedik kiszivárogni a híreket? A lényeg (egy albán barátom elmondása szerint): az amerikaiak csak azzal a feltétellel járultak hozzá Albánia felvételéhez a Nato-ba, ha a balkáni ország megsemmisíti fegyverkészletét. Ez pedig úgy sikerült, hogy egy kis falutól északra, Tirana közelében felrobbantották a több, mint 10000 rakétát, bombát és egyéb robbanószert. A bumm olyan erejű volt, hogy az egyik civil videón láthatóan kilométerekről berobbantja az autó szélvédőjét – meg úgy mellékesen még Macedóniában is érezték a lökéshullámot. Gyengécske. Azt még így a végén leszögezném, hogy nekem nem valami hírügynökség adott hivatalosan megerősített információkat, hanem “csak” egy izgatott ottani srác mesélt a dologról.

Ma pedig dél körül voltam népszavazni – életemben először. Bedobáltam az urnába a borítékot (szigorúan miután – szintén életemben először – elvágtam vele a nyelvem), és ennyi. Nincs csinnadratta, nincs konfetti és fűszoknyás rajongó lányok, csak a hideg, nyirkos idő. Egyébként ennek a “hideg, nyirkos idő”-nek most nagy hálát adok, ugyanis tegnap este nagybátyáméknál, vagy odafele, vagy ott, vagy visszafele sikerült elég istenesen megfáznom. Este lefekvés előtt feltűnt, hogy kapar a torkom, köhögtem is vagy kettőt, de azt gondoltam magamban, hogy biztos csak a száraz levegő már megint. Hát nem. Reggelre csinos fejfájással (talán lázzal) meg orr-nyavalyával ébredtem. Ez így az első napon eléggé megvisel, úgyhogy semmit nem csinálok szerintem egész nap, csak fekszem és pihenek, talán hangoskönyvet hallgatok (a Pi életét), de hogy tételt nem fogok kidolgozni, sem esszét megírni, az fix. Még talán egy templomszentelésre benézek, de ez a maximum.

Ma nagy fába vágtam a fejszémet: amikor délután kettő körül végeztem az ebéddel, nagy elszántsággal nekiugrottam a szobám kitakarításának. Aki már valaha is látta, milyen állapotok uralkodnak (pardon, uralkodtak) itt bent, az tudhatja, hogy milyen feladat volt ez… Azon kívül, hogy a padlót megszüntettem katasztórfasújtotta övezetnek lenni (?), még a könyveimet is újracsoportosítottam, valamint megszabadultam egy köteg olyantól, amit már nem igen fogok elolvasni (gyk. amiket nyolc éves koromban kellett volna, csak akkor más volt műsoron). Most még annyi van hátra, hogy a sulis cuccaimat újra elhelyezem a padlón valami átlátható csoportosításban, és kész. Akkor kéne elvileg a matekházihoz fogni, de ez csak hiú ábránd marad már…

Egész nap fáradt, álmos voltam és e mellé még émelyegtem is, alkalmankénti rosszabbodással – különben jó volt. Nagyjából nem csináltam semmit. Délután még bújócskáztunk (igen, végzős gimnazisták az iskolaépületben), aztán németeztünk (ami nagyjából annyiban ki is merült, hogy németül beszélgettünk, amit néha amúgy is megteszünk). Öttől hétig ültem egy könyvbemutatón, ahol a szerző gyanúsan úgy viselkedett (legalábbis az első órában), mintha egy cseppet (nagyon) ittas lett volna. Persze nem mondtam semmit. Aztán itthon írtam egy cédét magamnak, hogy ne kelljen bekapcsolnom a gépet némi jó muzsikáért – ugyanis egy ideje nincs elem a MuVoban, mivel az egyik ott maradt valakinél, akinek kölcsönadtam egyszer, a másik meg le van merülve és magában nem tudom feltölteni. Aztán most az elmúlt egy órában bugfixeken dolgoztam, remélem kész leszünk hamarosan. Ennyi voltam mára, a’szontlátásra.

Ma úgy voltam, hogy hatig ülhetek a gépnél, aztán már mindenképp kikapcs. Ehhez képest, ahogy hazaértem, jött az ukáz a főnöktől, hogy mostazonnal, és sokat. Úgyhogy most egy tíz perce végeztem. Hát köszi. Pedig csak blogolni akartam, megírni egy esszét, meg égetni egy cd-t. Nem sikerült… Majd holnap. Úgyse leszek itthon, a Frei Caféban lesz könyvbemutató. Tegnap meg elkapott az író, hogy ugye ott leszek. Így már nem sok választásom van – segond, legalább kultúrhelyen leszek. Elegem van a gépből ugyanis. Még jó, hogy programtervező informatikusnak jelentkeztem…

Délután van. Ezen kívül, mivel jövő szombaton nyelvvizsgázok, el kéne kezdeni készülgetni. Így ma délután meg fogok csinálni egy feladatsort, amit a tanárnőm adott, meg tanulok szavakat és talán írok is valamennyit gyakorlásképpen. Ha ezekkel megvagyok jöhet az olvasás, vagy Boris Vian Venyigeszú és a planktonját olvasom majd, vagy Eco Loana királynőjét, még nem döntöttem el (bár az is lehet, hogy a Jungot folytatom). Ha még ezután marad életerőm, akkor vagy a blogmotort írom tovább, vagy a szupertitkos prodzsektet (sic).