Itt is van az ominózus fordításom, amit annyit emlegettem mostanában. A forrást itt lelhetitek, ha már érdekel valakit.

Abraxas kultúrház

Szentivánéji álom – írta William Shakespeare

(az előadást 2005. december 14-én láttuk az Abraxas művelődési házban)

A diákok úgy döntöttek, hogy az eredeti athéni erdő helyett az indiai dzsungelbe teszik a színdarab helyszínét. Ez jelentős változásokat hozott a darabba magába is, például az indiaiak a szellemi világba kerültek, míg az athéniak a dzsungel közepén uralkodnak. Théseus, aki a shakespeari verzióban Athén hercege itt Brit-India kormányzója, és a kedvese, Hippolyta, aki Shakespeare-nél az amazonok királynője, személyesítik meg az európai gyarmatosító hatalmat. Szintén a külföldi előkelők körébe tartozik Helena is, Egeus, Hermia apja, Hermia, aki Lysandert szereti, Demetrius, aki Hermiát, és Lysander, aki Helenát. A darab központi eleme a nemek közti kapcsolat, és a problémák, amiket ez idéz elő. A faluban szigorú társadalmi rend uralkodik, egy megkerülhetetlen hierarchia, ami leginkább Herminát fenyegeti. Nem mehet hozzá szíve férfijához, hanem, ahogy ezt a “rend” megköveteli, az apja által kiválasztott személlyel kell összeházasodnia. De az angol hatalomnak is vannak határai: az indiai dzsungelben már csődöt mond, nem tud mindent irányítása alá vonni. Az igazi hatalom itt a Természet, amit a tündér Oberon és Titánia személyesít meg. Kapcsolatukban ők teljesen egyenjogúak, és ez nagyon meghatározó életükben. Az esőerdőben a rend teljesen az angolok társadalmának fordítottja. Az őserdő szellemei dróton rángatják az angol elitet, akik különben elnyomják az indiaiakat. Az angolokkal ellentétben viszont Oberon jóságosan viselkedik. Együtt érez a szerelmesekkel, és elküldi csintalan szolgáját, Puckot, hogy segítsen rajtuk egy varázsitallal, azonban a véletlenek kegyetlenül összekuszálják a szálakat, és minden épp ellenkezően sül el. Nick Bottom és hajléktalan társai is megérkeznek az erdőbe, ahol a Théseus menyegzőjére tervezett színdarabjukat akarnák próbálni. Puck elkergeti őket, de Oberon elkapja az együgyű Nick Bottomot, hogy vele megtréfálja a feleségét. Cseppent Titánia szemébe a szerelmi főzetből, aminek az a hatása, hogy az “áldozat” beleszeret az első lénybe, akit meglát: Titánia esetében ez a szamárfejűvé varázsolt Nick Bottom lett. Végül azért Oberon és tündér alattvalói kibogozzák az összekuszálódott szálakat és feloldják a varázslatokat. Megtartják Théseus esküvőjét, és a hajléktalanok is előadják groteszk tragikomédiájukat Pyramusról és Thisbéről. Azonban ahogy a két pár, Demetrius és Helena, Hermia és Lysander elhagyja az erdőt, visszakerülnek saját kemény világukba, és találkoznak Théseusszal, aki immár szintén jóságosan és emberségesen viselkedik. Oberon Titániával ünnepli kibékülésüket.

Érdemes megemlíteni, hogy a díszlet nagyszerű volt, nekünk és tanárainknak is nagyon tetszett. A főszereplőket is elismerés illeti remek alakításukért, különösen azért, hogy nagyon hatásosan, életszerűen és meggyőzően játszottak. Még Puck is, akinek a csibészségét nehéz eljátszani, szintén könnyen vette a feladatot, és még az arcáról is sütött, hogy mekkora kópé. A díszlet, bár csak néhány elemből állt, mégis nagyon jól átadta a dzsungel-hangulatot. Nagyon jónak találtuk ezt a darabot, és csak ajánlani tudjuk mindenkinek.

(Vanessa Ehmann, Teresa Müller, Simone Sauer, 11.n osztályos tanulók)

Vacakol egy cseppet a szerver, nem kell aggódni, ha minden igaz, nem fog sokáig tartani, már dolgoznak a problémán, ahogy az nem is egy e-mailből kiderül.

Visszafelé haladva: mai programom itthon egy, a Shakespeare-féle Szentivánéji Álomról szóló weboldal fordítása németről magyarra, és lehet, hogy még lesz több is, csak a tanárom eddig nem válaszolt az e-mailemre.

Tegnapi napom egy elég masszív buli nyomait viselte magán (igen, bolond vagyok, hét közepén…), az utóhatások még ma is éreztették magukat, de mostanra már – úgy tűnik – helyreállt nagyrész a biokémiai egyensúlyom és folyadékháztartásom.

Az elkövetkezőkben még jöhet a szokásos webes programom, tehát kódolás és tartalomírás ezerrel, mellette meg futhat a Trillian.

Hogy a divatos politikai kifejezéssel éljek: összességében elmondhatom, hogy egy jó napot zárok. Vagy legalábbis fogok zárni, kb négy óra múlva. Eleddig amiket elkövettem: szenvedtem hat órát suliban – sajnos itt szó szerint értendő, az órák túlnyomó többsége szinte fájdalmasan unalmas, gépeltem jó sok oldalt – ugye akinek meg kell dolgoznia a zsebpénzéért, voltam angolórán – ami különösen feldobja azt a napot, amire esik. Nagyjából ennyi. Ha kifelejtettem valamit, feel free to tell me.

Az meg, hogy most mi következik? Megcsinálom a matekházit – úgy tűnik, ez mostmár elkeserítően sűrű gyakorlatommá válik, olvasok – nem tudom ma befejezni az Anyegint, mert még tőlem is kölcsönkérték, de majd holnap elolvasom -, valószínűleg Agatha Christie-t (még nem tudom, melyiket), tanulok japánt – ugye, ha már itt van a japánkönyv, használjuk is valamire, meg dolgozok az oldalakon, amiken dolgoznom kell.

Azt ugye nem is kell említenem, hogy még ezen a héten németről magyarra illetve németről angolra vagy három többoldalas fordításom van – kettő órára, egy pedig bátyám referencialevele. Ohh, és akkor még szerdán matekdoga térgeometriából. És mégis, úgy érzem, ez a hetem sokkal kellemesebb lesz, mint az előző volt. Ugyanakkor komolyan fontolgatom, hogy benyújtok egy petíciót – ez mostanában úgyis olyan trendi – a harminchat órás nap bevezetésére irányulóan.

Most először csinálok olyat (emlékezetem szerint), hogy előbb megírom a bejegyzést, és csak utána adok neki címet. Ezt csak úgy megjegyeztem, mellékesen.

Ma időm nagy részét egy kép készítése emésztette fel, ami végül is használatra alkalmatlannak ítéltetett… Utána még szenvedtem pár félórát egy különösen idegesítő kódrészlettel is, csak hogy meglegyen a napi penzum.

Az igazi érdekesség viszont a mai napon az, hogy puszta (=)) kíváncsiságból beregisztráltam a myVIP-re. Kíváncsi vagyok, hányan vesznek fel (én nem jelölök meg senkit, nehogy valaki olyat vegyek fel, aki úgy gondolja, nem vagyok méltó arra, hogy ismertnek jelöljön). Így egy délután után tartok ott, hogy már négy partnerem van. Jampi.

Mai program továbbiakra: matekházi, Road, Vonnegut.

Ez a cím Vonnegut A halálnál is rosszabb című könyvéből van vételezve, és csak azért adtam ennek a bejegyzésnek ezt a címet, azon egyszerű, sőt, megdöbbentően kifinomulatlan oknál fogva, hogy minden figyelmeztetés nélkül megtetszett. És majd’ kikacagtam a vesémet, amikor elolvastam lyukasórán. Merthogy az is van néha.

De ha már itt tartok, végigmegyek szépen egyesével, legrosszabb esetben a négyből négyet fogok kihagyni… Tézis az ugye valami olyasmit jelent, hogy tétel. Nem kiröhögni, ha hülyeséget írok! =)

Sokan szokták mondogatni, hogy pár év múlva már középsuliban is tanítani fogják a Vale-tételt – igaz, az ominózus matematikai tétel (ugyanis ez általában matekon kerül szóba) még mindig a kitalálás előtti non-egzisztens állapotban leledzik – gyk egyelőre, mint olyan, nem létezik. A dolgok jelenlegi állása szerint nem is fog egyhamar.

Anti-tézis az meg ugye egy tétel cáfolása. Ugyan nem tétel, de sajnos, úgy tűnik cáfolás… Mivel mindenki gitározik körülöttem (kivéve aki nem), arra gondoltam, én sem maradok ki a sorból. Ha-ha-ha. Ugyan másoktól erre csak biztatást kapok, de azért magamat is meg kell állítanom néha. Csak úgy a tények-tervek következzenek. Jelenleg úgy áll, hogy idén öt (esetleg hat) OKTV-re mennék: angol, német, matek, filozófia, számtech – a hatodik a történelem lenne. Továbbá tavasszal emelt szinten érettségizek számtechből, jövő ősszel pedig kémiából (=(). Jogosítványt is kéne szerezni, meg japánul is kéne tanulni, meg a megrendeléseim is egyre komolyabbak és több munkát igényelnek, meg még suliba is kéne járni. És akkor még nem említettem, hogy azért nem ártana néha lazítani, élni egy kicsit… Király, nem? =)

Hipotézis? Az lenne a feltételezés. Jelenleg az egyetlen ilyesmi dolog az, hogy mi is az életem célja. Megosztom ezt is veletek, érezzétek magatokat nagyon megtisztelve! =) Szóval, úgy akarok meghalni, hogy semmi miatt ne kelljen bánkódnom. Ennyi. Egyszerű nem? Vonnegut – igen, már megint ő – azt mondja, hogy szép életcél az is, hogy szeressük akiket szeretnünk kell. Na?

Protézis? Szerencsére abban még nem volt részem. Bár a szemüveg valamiféle protézisnek is tekinthető, én meg ugye tíz évig (? 1 év) szemüveges voltam. Gondolom, a saját növesztésű szervpótlások nem számítanak protézisnek, pedig amikor tavaly felrobbant a fogam, és az okos doki bácsi kihúzta a maradékot, elég fürgén (fél év alatt) kinőtt a helyén az első bölcsességfogam – végül is…

Megvolt mind? Akkor ez most ennyi lenne…