Tag: magyar

Fájdalmasan értelmes dzsembori

Ezen szavak jellemezték igazán a tegnapi napomat. Pontosabban csak ezek maradtak meg úgy igazán, a többi nem tudott megfogni semmivel.

Igazság szerint csak a dzsemborihoz kötődik történet. Mifelénk (meg gondolom mindenhol máshol is) már elég népszerű iskolában is a dohányzás – szakadna le a keze annak, aki kinemesítette a dohányt…

Szóval, a legnépszerűbb hely ezen agyatlan tevékenység végzésére a mosdó. Elhihetitek nekem, milyen öröm úgy belépni a mellékhelységbe folyó ügyek intézése végett, hogy odabent vágni lehet a füstöt. Baltával.

Egyszer így toppantam be oda, és néhány ismerős arc láttán valami megmagyarázhatatlan sugalmazás hatására a “na mi van srácok, dzsemborizunk?” hangsor hagyta el torkomat… a hatás azonnali volt.


Dream Theater

Ez is csak olyan címadás, mint az előző… egy vékony szálon kívül semmi nem köti a tartalomhoz. Az a vékony szál pedig a Dream Theater 6 AM című száma – bár még a reggeli hat órának sem lenne köze az elkövetkezőkhöz. Viszont amikor elkezdtem írni ezt, éppen valami jó progresszív zenét hallgattam, és ráadásul az járt a fejemben, hogy délután ötkor értem haza, ezért a cím. Ha valaki nem érti még mindig, az már eszp. Mostmár nem fogom fékezni magamat itt a blogon, ha valahol egy kicsit nagyot ugrok logikában. Ez van.

Szóval. Ma délután 5-kor értem haza. Nem mintha az időponttal (túl sok) gond lenne, csak mentegetem magam, hogy miért nem melóztam annyit. Egyszerűen azért, mert most töltöm itthon a harmadik éber órámat. Király. Első ok: hét órám volt. Megjegyzendő: ez még csak az első tanítási nap. Második megjegyzés: a hét órából elmaradt az első (angol, amire úgyse mennék be – nyelvvizsga előnyei, ugye), továbbá elmaradt az ötödik, énekem is. Micsoda öröm. Tényleg. Második ok: visszavittem a könyveket a könyvtárba (mind a nyolcat), és ha már ott voltam, kölcsönöztem is. Öt újat. Pont annyit, mint amennyi órám volt. Pillangó effekt. Azért csak ötöt, mert hármat (a Milton verseskötetet, amiben az Elveszett Paradicsom volt – igen, elolvastam, meg a két Sherlock Holmes könyvet) meghosszabbíttattam, hogy a maradékokat is elolvashassam belőlük. Az öt új pedig két Vonnegut és három Agatha Christie.

Ezután még caplattam egy adagot, pl. be akartam menni a múzeumba, aminő tervemet szokásos akadályom, az anyagi források hiánya hiúsította meg, lévén 200 Ft a belépő, én meg ugye nem hordok pénzt magamnál. Reméltem, hogy ingyenes. Aztán hazajöttem, és csináltam, ami eszembe jutott és módom nomeg kedvem is volt rá…


Nem.

Nem írok élménybeszámolót és kész. Ha valakit érdekel esetleg kérdezzen meg élőben, úgysem igazán lehetne írásban visszaadni. Ez van sorry. (Mondjuk tudom, hogy senkit nem érdekelne amúgy se =))

Szóval akkor új téma, hogy böngészgettem erre-arra a neten és valahogy egy magyar anime fansub csapat oldalán kötöttem ki. Ez azt jelenti, hogy animék alá csinálnak magyar feliratot. És ez jó.

Pontosítok. Gyík voltam, hogy nem is tudtam ezekről a magyar csapatokról. Pedig nagyon jó sorozatokat feliratoznak, mint pl az Elfen Lied vagy a Bleach…

És mennyien vannak! Mióta az utolsó bekezdést begépeltem, már vagy négy újat találtam. Sokkoló. És mind igazán király sorozatokat feliratoznak… Wow…


Opposite

opposite

Cím: Opposite
Alkotó: =ninazdesign


Hétvége

Holnap reggel elutazok, és csak vasárnap kora este érek majd haza. Okok és élménybeszámolók jönnek majd akkor, csak azért szólok most, hogy akik esetleg olvassák a blogom tudják, hova tűntem.

Különben meg ma elég sűrű napom volt, főleg Digimon Backup írással, olvasással és mászkálással telt. Megírtam nem is egy oldalt (mit nem is egyet, vagy tizet) a DB-be, viszont valamiért szívózik velem a PHPMyAdmin és egyszerűen nem tudom bepakolni a dolgokat adatbázisba – az admin felület még nincs annyira működőképes állapotban, hogy minden fajta oldalt lehessen vele feltölteni.

Szóval a mai és az egész hétvégére szóló új oldalak majd csak vasárnap este fognak elérhetővé válni, sorry. Szidjátok a 27hostingot, ha nem tetszik.


Trió

Nem, kivételesen nem a remek francia zenekarról írok (ami ráadásul nem is így írja a nevét), hanem csak egyszerre három képpel doblak meg titeket…

Anti-Akatsuki-Squad

Cím: Anti-Akatsuki-Squad
Alkotó: *vashperado

Yoruichi

Cím: Yoruichi
Alkotó: *vashperado

McMorbid - Snowman

Cím: McMorbid – Snowman
Alkotó: *Rimfrost

Ennyi is volt. Akkor majd vasárnap jelentkezem.


Végre

Ma talán sikerült valami tartalmasat is csinálnom. Azon kívül, hogy az összes oldalamat (DB, és az összes valenetes) WAI-A(AA) és Section 508 kompatibilissé tettem (ezek olyan szabványok, amik a weboldalak elérhetőségét hivatottak biztosítani látás és egyéb korlátozottaknak). Ugyan némelyik itt-ott warninos, de mindenhol átmentek.

Digimon Backup háttérmotorján is csiszoltam egy adagot, ezért nem is töltöttem fel semmi újat ma. Majd holnap. Utolsó hétköznap lesz a tanév előtt… Lelki felkészüléssel fog telni, nomeg anime nézéssel =).

Aztán szombaton reggel irány …


Semmittevés

Ma az összes programom annyi volt, hogy DeviantArtot böngésztem, híreztem néhány websiteon és elhoztam suliból a tankönyveimet. A megvenni igét akartam először használni, de mivel nem fizettem (ingyenes tankönyv stb), nem éreztem helyénvalónak =).

Most pedig majd jön még két deviantFav post és lépek is olvasni… Vagy valami hasonlók. Mostanában valamiért így kora estére eléggé letompul az agyam, ami miatt nem tudok olyan jó hosszú postokat írni. Majd igyekszek valami ellenszert találni.

Pontosabban előbb még bevezetek egy apróbb újítást itt a blogon – mostanában egy kicsit gyakran újítok, nem? Na mindenesetre ez legalább nem fog sokáig tartani =) (már nem az újítás, hanem maga az újítás folyamata).


Glitter Mirror

Cím: Glitter Mirror
Készítő: =RockstarVanity

Ja igen, az újítás a postok mellett felbukkanó avatar lenne…


Sesshomaru

Na akkor íme egy darab az új kategóriába… Már egy ideje a gépemen van, de csak most fogtam fel =).

Cím: For all my DAI HARD fans

Alkotó: *messa