Sors hatására elkezdtem a Petőfit hallgatni (természetesen a netes folyamot), és általában tényleg olyan “nem is rossz, de azért nem vagyok oda és vissza érte” jellegű zenéket játszottak. Erre most hirtelen elindult egy olyan szám, aminek első ötven másodpercét fejből kenem, különösen az “eszperente reppet”… Vad Fruttik – Sárga zsiguli. Azt hittem lehidalok.

A saltarello – amennyire én tudom – egy vidám tánc. Igazából én csak a zenei alapját ismerem, mert a Dead Can Dance Aion című albumán vagy egy Saltarello szám. Mit ne mondjak, amikor éppen olyan korszakomat éltem – és néha élem – rongyosra hallgattam azt a számot. Most pedig, ahogy a jelenlegi válogatás listán ugrál véletlenszerűen a zenemasina, egyszer csak egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet (szerencsére nem úgy, ahogy a magukra maradt hangok ütötték meg Monyákos Tuba fülét), bár biztos voltam benne, hogy nem volt az Aion a listán. Az Amorf Ördögök Dióhéj Hajós című számának viszont bizony ugyanaz a saltarello ritmus az alapja… A saltarello szó egyébként az olasz saltare (ugrani) igéből ered, nyilván mert ugrálós tánc volt. Erről persze nekem egyből eszembe jut egy másik olyan kifejezés, amiben benne van egy rokon szó: salto mortale – halálugrás.

Már a gondolat is borzongató. Az utóbbi időben (konkrétan amióta hazaértem amerikából) főleg prog-zenéket hallgattam, nem részletezem, sokat. Aztán most, ahogy már a Last.fm zabálja a hallgatmányaimat, újra beraktam a Winamp listára a vegyesgyűjteményt (tehát az egész Zene (F:) meghajtót), és félig-meddig meglepve tapasztalom, hogy nem viccből vannak ezek a zenék a gépen. Tényleg jók.

Az is mulatságos volt, hogy amikor Younha oldalát olvasgattam, a hasonló zenészek közül kivételesen mindet ismertem. Még mulatságosabb volt, hogy mindegyiküket (Younha-hoz hasonlóan) anime, főleg Naruto és Bleach zenéik miatt ismerem (főcím és záródalok, ugye).

A Wackorhoz pedig valaki beírta stílusnak, hogy matek-metál. LOL.

A Gojira pedig nagyon alkalmas a külvilág kirekesztésére.