Mivel tegnap olyan szépen kiütöttem magam, hogy már nem volt erőm postot írni, írok most ahelyett is. Szokás szerint bringáztam. Ezútal Salgóra, forrásvízért, mert az mennyire egészséges. Ezzel csak három gond volt:egy, nem szoktam ennyire hegyekbe menni, szal elég nehezen sikerült, bár így is tartottam magam, hogy max egy sebességet kapcsolok vissza a legnehezebből. Kettő, letört a pedálom. Szerencsére már majdnem teljesen felértem, amikor megadta magát a csapágy, de azért a maradék felfelé meg hazafelé minden emelkedő felettébb kellemetlennek bizonyult. Három, a forrásnál annyi volt a szúnyog, mint három másiknál összesen. Az fix, hogy az egész kolónia három generáción át jóllakott belőlem abban a negyed órában (azért tartott ilyen sokáig, mert hat darab másfél literes üveget kellett megtöltenem). És ezután jött a bónuszdíj: letört pedállal, mindenhol viszketve, tíz kiló vízzel a hátamon vissza tarjánba. Muris volt, mondhatom =).

Ma a DB új rendszerén (MySQL+XSLT) dolgoztam valamennyit, de sajnos nem haladtam túl sokat. Már most vagy három embernek nálam van a tárhelye, szal jól halad a dolog. Akit érdekel a dolog, nézzen szét itt.