Most keltem fel diszkrét fél órája, és kivételesen álmodtam, és kivételesen emlékszem rá. Rendben, nem az egészre, de az utolsó előtti jelenetre. Szóval.

Egy iskolában vagyunk, ami valahogy úgy néz ki, mintha a város középsulijait összekevernénk az általánosommal. Az egyik teremben vagyok én meg még rajtam kívül 3-4 ember. A teremben koncerti sötétség van, az ablak előtt egy színpad áll. A színpadon valami jó zenét játszó zenekar nyomja az ipart (nem emlékszem már, mi, de a legesélyesebb az Iron Savior), majd levonulnak. Surprise-surprise a következtő a Tokio Hotel. Nem tudom, azok a plasztikbabák hogy kerültek az álmomba, de sikerült nekik. Arra még emlékszem, hogy felvonulnak a színpadra, de hogy játszottak is-e már nem. Ugyanis beviharzott a terembe egy eléggé “nem szimpatikus” tanárnéni, és kirendelte a többieket a teremből (engem nem). Az egyik TH-s elkezdett valamit magyarázni nekem de már nem emlékszem, mit. A többiek után mentem, de valamiért visszafordultam. Nagyjából itt volt vége, és az Iron Savior Battering Ram című számával a fülemben ébredtem – ezért gondolom, hogy ők lehettek az első banda.

Megmondtam, hogy érdekes volt, nem? =)