Tag: álom

A nuke

I had a really interesting dream this morning. I’ll only describe one part of it that I clearly remember.

A button was pressed, and a nuke was launched from a space station at New York City. My point of view stuck with the bomb, so “I” zoomed across the atmosphere, and then above the NYC harbor, the warhead went boom. First I saw a tiny fireball, then the next thing I knew was that the shockwave pushed me not only under the water, but I could see the seabed get torn up around me as the blast evaporated everything. Then my viewpoint started riding the waves across the city, and I could see buildings getting blown apart around me…

It was quite the experience.


Vicces álmok

Egymást követően két egész érdekes álmom is volt. Az első pénteken, amikor éjfél előtt próbáltam aludni egy pár órát (lett belőle nagyjából tíz perc). Azt álmodtam, hogy a tarjáni Kemerovón síelek. Az a szomorú, hogy még nagyon képlékeny az anyagi helyzetem, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy a télen lesz pénzem elmenni síelni, pedig nagyon jó lenne. Bár a helyszín úgyis más lenne…

A másik pedig ma éjszaka volt, azt álmodtam, hogy San Franciscoban vagyok. Így visszagondolva esik csak le, hogy bal oldali közlekedés volt. Több része is volt az álomnak. Először a Golden Gate hídon voltam egy autóban, nem én vezettem, és az volt a vicces, hogy a hídon hajók közlekedtek. Nagyok. Már akkor is felmerült bennem, hogy mégis hogy úszik a betonban a hajó. Különösen érdekes volt, hogy ahogy a valaki, aki vezetett, rávillantotta a fényszórót, a hajó fekete-fehér spirálos mintára váltott. Furcsa, hogy nem azonnal, hanem mintha oda kellett volna érnie a fénynek, de a hosszból ítélve a reflektor idézte elő. Aztán volt olyan is, hogy ilyen elhagyott helyeken egyedül mászkáltam, mintha egy kalandjátékban felderítőztem volna, meg olyan is, hogy fás utcákon vezetek.

Nem tudom, kinek tűnt fel, hogy egy pénteki és egy hétfői álom “egymást követő” volt, de igen, a hétvégén megdöntöttem a saját rekordomat és három napig lényegében alvás nélkül toltam. (Aztán most meg tizenkét órát egy zuhanyszünet megszakítással folyamatosan.)


A dream

Before going to sleep last night i did the first episode of Nyanpire, and i guess it had some influence on my dreams. At least the very last one i still vaguely remember. Mostly just impressions remain, but i know one thing for sure: it was hell of a cool dream.

I was in a huge, huge jungle with my group or tribe. I get the feeling that we were once ambushed by vampires, but i can’t actually remember that part, and because of that we were all humanoid nyanpires (sic). We were wandering around the forest and encountered other tribes. There was an ice tribe (yeah, in the middle of the jungle), there was a tribe who used plants i think, and there was one more, but i really can’t remember that. And there was some common enemy that we, my tribe were running from, but the other tribes decided to stand against them – and against us as well, in cases.

Before waking up the last scene was me standing on the side of a small lake or river, with a village on my left, looking at the very high waterfall in front of me, because the enemy was coming from that direction, and it felt as if they were catching up.

It was really a cool dream. We should totally have devices to record dreams. This would make an amazing Hollywood movie.


Füveskönyv

Úgy tessék elképzelni, hogy minden reggel háromszor ébreszt a telefonom. Egyszer hét óra ötven perckor, aminek értelmét ugyan nem látom, mert úgyse kelek fel, de azért egy próbát megér. Másodszorra kilenc előtt tíz perccel, harmadszorra kilenckor. Aztán amikor mindhárom lement, még alszok vagy két-három órát, és agyament dolgokat álmodok.

Ma például azt álmodtam (legutoljára, mert már csak arra emlékszek, meg arra, hogy a többi része még durvább volt), hogy vezetek hazafelé három másik sráccal valahonnan, és vezetés közben elszívok egy füves cigit, amibe hét (azaz 7) gramm van beletekerve (ehhez képest se vastagsága nem volt a ciginek, se meg nem éreztem). Aztán a következő benzinkúthoz leintenek a zsaruk, egy nő meg egy manusz, akik láthatóan tudták, hogy fű van nálunk. Abból, amit mondtak, azt vettem le, hogy két bizonyos ismerősömet (a valóságból, úgyhogy nem nevezném nevükön őket) elkapták, és tőlük tudták meg, hogy kell nálunk legyen tizenegy gramm. Persze nem találták, én meg levágtam a durcás elit állami ösztöndíjas felháborodását, aztán továbbálltunk. (Miközben a másik három srác a kocsiban fuldoklott a röhögéstől.)

Most meg megszólalt egy ska szám, erről jutott eszembe, hogy előtte meg PASO backstage-en voltunk, de a részletekre már nem emlékszek.

Itt jelezném, hogy az álomnak semmi valóságalapja nincs, a félreértések elkerülése végett.


The Great Tokyo Earthquake

The two of us were standing on the wasteland.

‘We should start running’ one of us said, i don’t know which one, but considering that buildings came flying at us, that is the least of my concern. Running, we looked back over our shoulders.

‘Hey, isn’t that the Tokyo Tower?’

‘Yeah, i guess it is.’

We ran even faster, then it crashed down behind me, the very top of the tower just scratching my elbow. Yeah, the earthquake was so bad that the Tokyo Tower flew out of town, right in our direction.

I’m not sure anymore if the stadium that was supposed to be the Saitama Super Arena was thrown there by the earthquake too or it was there to begin with, but we took shelter there. There was like a dozen or so people in there, japanese as well, some from the table tennis club at Gaidai. Everyone was speaking the same language, i guess hungarian, but i wouldn’t bet a larger sum on that.

Hell of a dream i had again.


Dream of the otaku

Gaiman’s Sweeper of Dreams should either do his job properly and sweep it all out or let me remember it long enough so that i can write it down properly. Remembering the fact that i had a cool dream and nothing else is plain torture.

What i remember is that you’d get something like my dream tonight if you took the kanshu of World Embryo, Nagato Yuki from the SOS Brigade, Kobasen from the Law of Ueki and the style of Fairy Tail all in reality. I wasn’t there in body, just as “the camera”. There was this little girl who has powers, i don’t know exactly what, but at least in certain places she could trigger something like a closed space that Haruhi so loved to create. There was also the Nagato-style girl, who the other girl fought and defeated earlier and couldn’t speak. There was (i think) a guy too, much like Ueki’s Mr. K.

I only remember the very last part of the dream, in the night on some abandoned mountainside parking lot. It was the very same place where the girls fought long before. The girl prepared for the “swipe”, the Nagato-girl clang on her arm so she asked “do you want to come along too?” The next is a full-fledged battle between the girl and something that looked as if the D-Reaper infested a kanshu and took Nagato as an example for body.

Then i woke up.


Fölkeltem

Ma álmodtam. Reggel fél nyolckor ébresztett ugyan a telefonom, de csak leeresztettem a külső árnyékolót és visszaaludtam. Hogy mi volt az egész álom sztorija arra már annyira nem emlékszek. Így utólag belegondolva volt benne valami a Thor trailerből amit tegnap néztem – valakit üldöztek a titkos rendőrök, és mi segítettünk neki menekülni. A fő üldöző nagyon emlékeztetett az Atlantisból a Genii vérprofira. Amúgy a “mi” akik segítettünk annak a valakinek az Opeth voltunk, én gitáron. Mielőtt fölébredtem épp koncertet készültünk adni, de kiderült hogy az egész csak a zsernyákok trükkje hogy elkaphassák a valakit. Sikerült is nekik (ezért különösen emlékeztet az üldöző Kolyára), úgyhogy fölébredtem.

Ami után öt perccel megjött a StarCraft 2. Komoly önmegtartóztatást igényel, hogy ne üljek le azonnal játszani hanem koncentráljak a vizsgákra. Még pár napig.


My blue

I’ve no idea what i was doing there, but all those strange and really ancient looking animals seemed peaceful. Well, maybe except for the blue tiger, or panther, or whatever, looking like a sabretooth. I decided to settle down near a creature looking like a rhino, sleeping-resting on a bit of an elevated platform. I sat down at the edge of the platform, looking at the animals walking around at our and at a lower level. I could again see the big blue cat moving smooth and gentle on the slope to our level. As it disappeared back from my peripheral vision, i decided not to be afraid just look and wonder at the beauty around me. After a while i could feel something coming close from behind, then suddenly i could feel the weight and see the blue beauty of two huge paws on my shoulders. There was no hostility in her and my fear was gone in an instant. She whispered something in my ears, and i could feel her changing into something more humanoid, though with a still feline form, with long blue hair. She hugged me and i woke up.

I was walking in a dark corridor of a familiar building, at least i felt it was familiar, although i couldn’t recall where or how i knew it. Two little cats accompanied me. Both looked exactly like my idea of The Cat, and were really nice and helpful. That was when my six years’ collection of National Geographic magazines decided to fall off the shelf. I didn’t fall asleep again.


Overdose

My massively overdosing vitamin c seems to work… At least, today i felt like when i’m ill, but i’m going out of it. Tomorrow i’ll just stay still in the classroom, try to cough and sniff as little as possible, because everyone would freak out.

Today (yesterday) i ate the second half of what i cooked yesterday, and it was still very good. To make it even more filling (this time the rice was plain), i cooked omelette with olives, and it ended up quite good as well. All day i’ve been reading wikis about the bigfoot, Cthulhu and stuff, playing the guitar and i also made my homework on time, which is not usual. I should’ve only written half a page, and that’s how much it was in my notebook, but when i copied it on the assignment sheet it ended up a bit more than one page.

I’ve realised that i’m dreaming a lot these days. Luckily not daydreaming, but almost. I asked Rado if he bought his plane tickets already, because i remembered asking him that before and him replying “of course, why, you haven’t?” and me freaking out, but that all turned out to have been a dream. But at least when i have such memories with home friends, i know what to think, because meeting them live right now is quite improbable…

But i really need some sleep now. Just have to wash the dishes before. And myself as well. So… good… ni—


Álom

Mostanában azt veszem észre magamon, hogy egyre többször álmodok. Ez pedig nyilván jó, mert valahogy az álomlátás az én szememben jó dolog. Még akkor is, ha adott esetben rémálom, bár talán akkor nem olyan élvezetes végigélni. Mondjuk akkor meg jó érzés az, amikor egyszer csak tudatosan felébredek, mert rájövök, hogy álmodok. A jó álmokban pedig ugye élvezet ott maradni. Ma reggel, miután felébredtem, még visszaaludtam egy fél órára. Egy kicsit viszont valamitől megfordult a gyomrom egyszer. Ez álmomban úgy jelentkezett, hogy egyszer csak a városunk egy parkosabb részében álltam, és egy nagy fehér macska beleakaszkodik – talán bele is harap? – a jobb karomba. Aztán felrohan egy fára, és amikor nekem nagyjából mellmagasságban van, mint a puskagolyó elugrik a fáról, és a fejemnek vágódik. Erre felébredtem persze. Nagyon durva élmény volt. Ahogy Kyon mondja az utolsó Suzumiya-részben: “Freud would have a field day with this!” (フロイド先生も爆笑だとぜ。 Freud-sensei mo bakushou da to ze. – szó szerint: Ezen még Dr. Freud is betegre röhögné magát)