Nemrégiben frissült a Kerio tűzfal (bár már Sunbelt-nek hívják), amit eddig használtam, én meg gondolkozás nélkül beleegyeztem, persze, frissítsen csak. A gondok akkor kezdődtek, amikor ez után nem volt hajlandó becsületesen elindulni – pontosabban egyáltalán. Ez meg ugye egy tűzfalprogramnál, ami a gép védelméért felelős, elég kellemetlen tulajdonság. Írtam a fejlesztőknek, hogy valami nem stimmel, de az egyetlen reakció a nyolc éves Julcsikák nyelvezetén közölte velem, hogy telepítsem újra és jó lesz. Ezt ma megtettem. Mivel az után sem volt hajlandó működni, úgy dönöttem, hogy akkor itt és most megszakítok egy egy éves kapcsolatot, és másik programra váltok. Így most a laptopomat az Agnitum Outpost Firewall védi, bár az asztali gépen még mindig Kerio megy – ott már nem frissítettem.