A “ya kinen” japánul van (や記念), és azt jelenti, hogy “és emlékek, stb”. Ebből gondolom ki lehet találni, hogy ez egy hosszú (vagy nem) és untató (vagy nem) bejegyzés lesz, a tegnapi és mai napomról, meg szokás szerint néhány tervemről (vagy nem).
Éhség
Ma koplaltam. Erre végtelenül prózai okom van: az elmúlt napokban degeszre ettem magam, és végre akartam egy cseppet emészteni is. A vicces, hogy úgy igazán még így este nyolc óra magasságában sem vagyok éhes, pedig ma még semmit nem ettem (és nem is fogok). Van viszont ennek egy kis negatívuma is: könnyebben elfáradok az ilyen napokon, és (talán épp ezért) a teljesítőképességem is jóval alacsonyabb. Épp ezért ma nem csináltam úgy igazából semmit, csak egy beteg humorral és lolspeak-kel megrakott oldalt, meg egy hasonló stílusú “posztert” az ajtómra. Most még összeírok mára és holnapra 5-5 szót, amiket majd megtanulok (mindhárom nyelven, angolul, németül és japánul is). Elsőnek általános, témafüggetlen szavakat fogok tanulni (egy hétig), aztán később minden héten egy-egy témakör, mint mondjuk bevásárlás, lakás, utazás, szórakozás, étkezés stb. Nyár végére így nagyjából 250 szóval gazdagodom majd ezeken a nyelveken. Közben még Pascalt is tanulhatok. Ámen.
Alt Bunneh
Title: Alt Bunneh
Creator: *justflyakite
Last
I’m spiritually/mentally exhausted now. I’m listening to Wings by Soulfly. After this one, Impera by Era would feel good too. Good night. Have nice dreams.
Foci és dallam
Pénteken – vagy ha úgy tetszik, tegnap – sportnap volt a suliban. Tavaly volt pingpong is, ami érdekelt is anno, bár nem emlékszem, hogy valójában játszottam-e vagy sem – idén ez nem volt, fociztunk. Sajnos csak egy meccset. Nem fogom részletezni a szervezést és a sorsolást, a lényeg, hogy egyenes kieséses rendszerben elsőnek rögtön összekerültünk az évfolyamunk másik jó csapatával, és a meccs tíz percében döntetlent is játszottunk. Hetesekkel kellett dönteni, azt pedig ők nyerték 2-1-re. Általában nem szokott megviselni, ha elvesztek egy meccset, talán mert már megszoktam – nem tudom, de ez most nagyon rosszul esett. Talán mert rajtam múlt? Mindegy, ennyi telt tőlem. Szeretném elhinni, hogy megtettem, amit tudtam. Lehet, hogy ezzel átverem magam, mert el is vetődhettem volna a labdáért, de egyszerűen nem. És kész. Ez volt, rossz volt, volt.
The Alchemist
Long ago, Shamalt wrote a post about The alchemist by Paulo Coelho, and i decided to read it. I got it as a present from my gandma on my name’s day and finished reading it now a few minutes ago. It was very good. You know, such adjectives as “very good”, are so empty and shallow that they are no way appropriate to describe a book like this one. Now i know what it’s like, i would regret if i hadn’t read it, but then i wouldn’t know what it’s like so i wouldn’t regret it. What a nice twist, hope you understand what i mean. If not, listen to the wind and the stars.
WiFi
Ma kresz-óra után beültem a helyi fő tér közelében található jó kis helyre, melynek neve Árkád Cukrászda, mivel ki akartam próbálni a weboldalukon beharangozott ingyenes WiFi internet használati lehetőséget (rövidebben: hotspotot). Bár a hálózat hozzáférési kódját senki nem tudta az üzletben (mivel a főnök valahova elutazott, lol), azért nem húztam el azonnal, ahogy egy vérbeli kocka tette volna, hanem már ha ott vagyok, meg is ebédeltem, vagyis elfogyasztottam egy hawaii stílusban készített pizzát. Az egyik kedvencem, yummi.
Most már nyugodtan hagyom itt a gépet, megcsináltam az aktuális sürgős melót, még van egy, amit holnap fogok befejezni, aztán annak is vége. Ámen.
500
No, not 300, and not even Sparta – just the 500th post in my little blog. This afternoon was a really boring one, when i pretended that i’m working while doing nothing. I should get used to planning my codes before starting writing them, ’cause this way it’s very hard. I know it’s easier with plans, once i made them and wrote 3-500 lines of code in an afternoon. So yeah.
I wonder what will i do in the evening… i think i won’t stay by the computer, since noone is online who i could have a talk with, and my work morals are so low that i couldn’t do anything useful either. I think i’ll lay on the floor and write poems, read, write algorithms, read and all along listen to my 428 song collection. I chose all the songs i really like, ranging from Swiss suite by Oliver Nelson to Flying whales by Gojira. I think this collection will stay long, as i don’t miss any beloved ones from it (ok, maybe one or two, but i’ll get those later). Oh nope, before anything i’ll blog one more. Then we’ll see.
Kocka, megint
Ma az összes kockulás kimerült annyiban, hogy a PHP dokumentációban érdekes dolgokra vadásztam. Jackson mutatta az IMAP csomagot, de a DOM XML-t már magam találtam, és bár elsőre meglehetősen haszntalannak találtam, rövid gondolkodás után rájöttem, hogy lehet, pont ez kell majd nekem egy haldokló projectem felélesztéséhez. A Pascal mellé akkor találtam még valami fontosat.
Suffocate
This afternoon i went swimming with my brother’s kids, and was in the water for about two hours. Naturally now i’m very exhausted, i almost fall off the chair sleeping. I like this feeling, it’s so much better than that fatigue after a drunken night, but i think almost everything is better than that…
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音七大陸最高峰チャレンジ