Avagy “gojszmosz”, ahogy a jó bajor vendéglátóink mondták (mondjuk a “gojszmász” is dívott) – ez pedig egy nagyon kellemes dolog, amit egy literes korsóban szolgálnak fel, sör van benne (sok), meg kóla (kevesebb), meg sherry (nagyjából egy deci). Kellemes, könnyed és frissítő, meg egy cseppet még ütős is.

Na de a lényeg (hoppá, a lényegen már túl vagyok), hogy tegnap este kilenc körül befutott a buszunk a ‘tarjáni fő térre, leszálltunk és… hazaértünk. Öt nap volt, ebből kettő szinte egészen az utazással ment el. Piszok jól éreztük magunkat, nagyon jó fejek a németek, különösen, akiknél voltunk (bezzeg a magyar határőr hölgy, na ő igen vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk). Második este nagyon nagy bulit csaptunk, ott volt szerencsém a címben említett finomsághoz, aztán még utolsó este is volt egy apróbb szórakozás, ami okán nagyjából fél háromkor kerültem ágyba. Képzelhetitek, milyen friss és üde voltam amikor másnap reggel nyolckor megjelentünk az iskolánál hazaindulni.

Turistáskodtunk is nem egyszer, körbevezettek minket Augsburgon, meg aztán utolsó nap még színház előtt láthattuk Neuschwansteint és egy másik kastélyt, aminek viszont már nem emlékszem a nevére; ez az igazi kombó, az egyiknek a neve maradt meg, a másiknak meg az élménye.

Megjegyezném, hogy ebben a három napban, amit ott töltöttünk, több kávét ittam, mint eddig és remélhetőleg ezután egész életemben. Ez a hajtás előnye és hátránya, nameg hogy milyen jó csönd volt a buszon. Most is fáj a fejem, nagyon hamar le fogok ma feküdni és alszok vagy tízig, mert holnap tizenegykor vezetni megyek (valójában ma tizenegy lett volna, csak az oktatóm elfelejtette).

Az pedig vicces, hogy a németek legjobban a “Hol vannak a kurvák?” mondatot tanulták meg, és szajkózták folyton folyvást. Na béke boldogság, bájos bögyös bajor báros bigék.