Nem, nem a városunkban található kiskocsmáról szeretnék most írni (ebből a szóból elsőre “ínri” lett, ami meg már majdnem INRI, ami meg illik tudni, hogy mi – IESVS NAZARENVS REX IVDÆORVM, azaz Názáreti Jézus, Júdea Királya), hanem a hangulatról, ami a szobámban uralkodik. Mivel tegnap este anyukám rávilágított, hogy valószínűleg nagyon száraz itthon a levegő, és ezért nem kapok levegőt az orromon, úgyhogy ma beizzítottam a párologtatót, amit tavaly karácsonyra kaptam, raktam bele jó sok vizet meg pár csepp medvebalzsamot, csak hogy még üsse is a náthát, ha már párolog. Felraktam a szekrény tetejére, és lekapcsoltam a villanyt, fel az olvasólámpámat, és ebben a csökkent fényerejű környezetben szólalt meg szinte azonnal Oliver Nelson és bandája egy remek jazz-száma. Azóta ugyanezek a körülmények: párolog a lé, szól a jazz, kellemes fél-sötétet teremt a lámpa. Bár most már fel fogom kapcsolni az asztali halogént, mert a képernyőtől megfájdul így a fejem…