Már rég akartam írni valamit a borzalomról, ahogy már írtam a tébolyról, de eddig nem volt érkezésem. Aztán most, Hallowe’en ürügyén lett ez a vers, nem olyan jó, mint amilyen lehetne, de nem marad egyedül.

temetőnek holdvilágtól beragyogott iszonyából
szárnyra kél halál borzalma nekropolisznak madara
rettegve menekül a fény ha lecsap az iszonyú lény
életben semmi nem marad göcsörtös vén fák alatt
száll az eleven sötétség száll a tömény feketeség
karma megragadja lelkem károgva tépi szellemem
ez iszonyat nem megörjít hanem borzongva lebénít
léted megtorpan s nem halad göcsörtös vén fák alatt
a félelem csontomba mar mint sziklába őrült vihar
de ez nem tébollyal játszik borzalmával halált csábit
sötét villám sújt az égbe halál oszló bűzét érzem
ő az, aki embert arat göcsörtös vén fák alatt