Ma beszálltam a kocsiba és megszólalt a rádió (ebből nyilván következik, hogy nem a mi kocsink volt, mivel abban nincsenek hangszórók, hiába applikálta bele bátyám a rádiót), és egy hallhatóan The Cure szám szólalt meg. Nem értek én a Cure-hoz, de ezen nagyon lehetett hallani. Hamar jött is a Drágától az ukáz, hogy azonnal jegyezzek meg belőle valamennyit, hogy meg tudjuk később találni. Ebből következik, hogy a kocsi nyilván az övéké volt. Meg is jegyeztem, annyit, hogy “Friday never hesitates”. Ebből másodszorra meg is lett a “Friday I’m in love” című, valóban Cure sláger.

Egyébként valóban logikus kérdés lehet, hogy ugyan milyen “eseménysor” vezetett el idáig… Ma délután szóbakerült, hogy a “Józsi“-ban lesz ma művészmozi, méghozzá a Frida. Nem kicsit jó volt… Nagyon hangulatos volt, ahogy két szavas spanyoltudásommal leesett, hogy a Miatyánkot mondják a sír fölött (“Nos Padre” vagy valami hasonló – most megnéztem, és “Padre nuestro” – majdnem ugyanaz). A képek, a stílus, a hangnem, a tequila, meg úgy az egész… Annyi minden ismerős, pedig még csak nem is Mexikót láttam. És ráadásul az elején van szó Hegelről meg Marxról (bár róla később is lévén a kommunizmus központi elem), Schopenhauerről meg még egy S betűs nevű filozófusról, akinek most hirtelen nem jut eszembe a neve. Meg úgy egyáltalán, most három napon belül láttam két nagyon jó filmet, ezt meg a Bin-Jipet. Érdemes volt ezért elmenni a moziba, pláne ilyen társasággal. Hiába fulladok meg a náthától, ez feldobta a napom (amúgy se volt rossz).