Csak nekem fucsa, ha a harmadikos történelemkönyvemben ilyenek állnak?

A reakciós monarchiák a “nyájas zsarnokság” képmutató világát teremtették meg. Atyai jóakaratról papoltak.

Závodszky Géza – Történelem III

Valahogy taszít, ha egy elvileg objektív tankönyvben ennyire agresszív dolgok vannak leírva – mert még egy kommunista propagandában, vagy egy a hetvenes években íródott filozófiakönyvtől hagyján, hogy ilyenek vannak benne – de ez a könyv nem akkor készült: 1999-es adatokra is hivatkoznak a kolofonban.

A másodikos könyvemben olvastam valami idevágót, egy másik témával kapcsolatban (egész konkrétan Nagy Lajos idejénél):

Lajost kortársai tisztelték és szerették. A kor lovagi ideáljának megfelelő uralkodó volt, vitéz, bőkezű és jó keresztény. Ezért már kortársai is a “nagy” jelzővel illették. A krónikák is e szellemben emlékeznek meg róla. A XIX. században születő nemzeti öntudat a dicső múltat, a “három tenger mosta” középkori nagyhatalom vezetőjét ünnepelte benne. A XX. század második felében károsnak minősítették hadjáratait, hibáztatták balkáni hódításaiért, mintha az uralkodó előre láthatta volna a török veszélyt. Az igazság persze sokrétű, de joggal lehetünk büszkék Nagy Lajos királyra, aki atyja újító politikájának folytatója volt.

Száray-Szász – Történelem II

(Bocsánat, hogy ilyen hosszan idézem, remélem, nem jogsértő.) Csak azért írtam be az egészet, mert erről van szó a harmadikos könyvvel kapcsolatban. Széchenyiről írja:

Nem akart Béccsel ujjat húzni, és félreértve az udvar kétszínű taktikáját, a felülről jövő reformokban bízott.

Závodszky Géza – Történelem III

Mintha legalábbis Széchenyi száz évvel későbbi történelemkönyvek alapján tájékozódott volna. És mivel ebben a könyvben van szó a nagy forradalmakról is, nagyjából minden második szó a “reakció” vagy “reakciósok” (túlzok a hatás kedvéért). Taszító ez a hangnem. Nem?