Késő délelőtt – feed-olvasgatás közben – egyszer csak valami olyan szag csapta meg az orrom, amit nem tudtam hova rakni. A szag ugyanis (szigorúan szag, és nem illat!) a gombáspincék jellegzetes, borzongató bűze volt, igaz, enyhén. Eleinte azt hittem, hogy anyukám gombát pucol, tudom is én, svédgombához, ez nem lepett volna meg, viszont semmi ilyesmi nem zajlott. A szag forrása nem a vécékagylóba öntött tisztítószer volt. A szag nem az erdő felől jött, ahol van egy régi légópince, amit korábban használtak gombatermesztésre is (el nem tudom képzelni, erre ugyan mi vihet valakit). A rejtély egyelőre megoldatlan maradt, az ablakokat becsuktuk, a szag kevésbé intenzív azóta, viszont változatlanul irritáló. Mint kiderült közben, az utat festik, és annak a szagát érzem. Ebben csak az a poén, hogy ez a gyengécske szag, ami ugyan nagyon kellemetlen (nekem), nem éppen a szomszédból származik, az út legközelebbi része is vagy húsz méter légvonalban, és van közben egy jókora sövény-bokor-dzsumbuj. Ehhez képest nekem megfájdult tőle a fejem. Isten áldja Dr Kevorkian az útfestőket! (Egyszer alsós koromban a hangyairtó spré engem is kiirtott: reggelről az ajtó mellett özönlő hangyák kivégzése végett került bevetésre, viszont a suliban harmadik órában én haltam meg hánytam tőle. Ennyit erről.)